Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-05-03
W m “ í dFw - 2 -fii 1 < I oszlásuk aránytalan és egészségtelen /pl. angol tagozatban 38-ból 4-5 fő a fizikai dolgozók gyermeke, bilógia tagozatban 38-ból 17-18 fő/ 2, Tanulmányi átlageredményük emelkedett, de még mindig alacsonyabb az iskolai átlagnál. Ugyanez a helyzet a bukások terén is, /Statisztika 4. p. a,b/ I 3. Egyetemi beiskolázásuk aránya / 43 %/ magasan meghaladja az országos teljes átlagot /35 %/, de elmarad az iskolai átlag mögött /59 %/. 4. Lemorzsolódásuk elsőtől negyedik osztályig az 1971/72. tanévig igen magas volt. Az 1971/72. tanévben lényegesen csökkent. A lemorzsolódás veszélye azonban továbbra is fennáll. /I: Statisztika 5- p./ /~S 5. A tehetség kibontakoztatását szolgáló szakkörökben, az iskolai és Országos Tanulmányi Versenyeken, külföldi ösztöndíjasok között egyre nagyobb arányban találhatók. Nem fogadható el azonban, hpgy a szaktárgyi jellegű szakkörökben nem vesznek részt létszámuknak és tehetségüknek megfelelő arányban. Kivételt képeznek a kollégisták. A kulturális igényt fejlesztő szakkörökben, és tanórán kivüli tevékenységben /színház, hangverseny stb./ nem vesznek részt olyan arányban, amely elvárható. Örvendetes viszont, hogy sportkörökben, hobby és gyakorlati jellegű szakkörökben szép számmal találjuk őket. 6. Az iskolai KISZ VB-ban és az egyes alapszervek vezetőségében viszonylag kevesen kerülnek be. I?. Iskolai és osztályszintű rendezvényeken sem szerepelnek elfogadható arányban té te I ró. i Nagy segitséget jelentett az iskolavezetésnek a helyzetfelmérés, a ta-I pasztalatok elemzése és a végrehajtásra mozgósítás terén az iskola párt alapszerv határozott állásfoglalása, fellépése és segítése. Egyértelmű megfogalmazást nyert: a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban is elkeli érni, hogy a munkásosztály gyermekei elfoglalják méltó helyüket; a tehetségeseknek pedig minden támogatást meg kell adni, hogy eljussanak a főiskolákra és egyetemekre. i __________________________________________________________HL' i