Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-05-03
Az Egyesülés még hatékonyabb működését akadályozó tényezők. A hatékonyság-növelés lehetőségei. MHÍ . ■ Az Egyesülés eddigi működésének vizsgálatánál figyelembe vettük, hogy létrehozása egybeesik a gazdaságirányítás reformjának bevezetésével, igy uj gazdasági környezetben és nálunk eddig ismeretlen szervezeti keretek között kezdte meg működését. Eddigi tapasztalatok alapján ugy látjuk, hogy az u.i gazdaságirányitási rend bevezetésével egyidejűleg létrehozott Egyesülés megszervezése szükséges és célirányos intézkedés volt, mivel biztosította a hiradástechnikai ipar nagy részénél a közös és népgazdasági érdekek bizonyos keretek közötti összehangolását. A biztosított •.lehetőségek alkalmazásával lehetett elérni az előzőekben részletesen ismertetett eredményeket. Mindezek figyelembevételével, megítélésünk szerint: Az Egyesülés működésére vonatkozó egyes rendelkezések és jogszabályok nem rögzitik eléggé egyértelműen az Egyesülés jogállását. Tapasztalataink szerint csak koordinációval és összehangolással nem mindig valósíthatók meg a Társasági Szerződés azon célkitűzései, amelyek egyértelműen jogi és anyagi konzekvenciákkal járnak. Ezzel összefüggésben érdemes idézni a KGM Jogi Osztályának megállapítását: tó";?"'! . "... az Egyesülés célja több gazdasági szerv együttműködése által elérhető gazdasági előny biztosítása. Az Egyesülés szerepében a I hangsúly a tagvállalatok tevékenységének meghatározott irányú koordinálásában van. Az összehangolás valójában csak egyeztetést jelent. Ka az egyeztetés nem vezet eredményre, az összehangolás elmarad és a kívánt cél meghiúsul. Az Egyesülés szerveinek nincs a tagokra kötelező hatályú döntési joga és az Egyesülés nem is . rendelkezik a döntésekkel járó esetleges anyagi hátrányok kiegyenlítéséhez szükséges fedezettel."- A műszaki fejlesztési tevékenység hatékonyságának növelését korlátozza, hogy az Egyesülés jogi helyzeténél fogva - az ellentétes érdekek miatt - nincs mindig kielégítő ráhatással « irf ■ - 18 -