Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1973-03-22

WMÍI,B|H®«fo 1 . j f3 Sx ■••• 'tón j%<■ pU-’J(E.ff %iibí.í>i_ rá - 8. Á X. kongresszus határozata és a Szervezeti öza'. ályzat is úgy rögzíti, ! ma WÍmM • hogy a kommunista párt a munkásoe tály forradalmi élcsapata és minden más jellemvonása csak ezután következik. Egész munkánkat ennek a fel­fogásnak o. szellemében kell végezni és arányosítani - han súlyozta összefoglalójában Kovács Ottó első titkár olvtárs. Teljesen egyetért kakukné Elvt ‘rsnővel,hogy az ..Iveken semmit,csuk a gyakorlatunkon kell változtatni, hiszen az elveket nem tudtuk eddig a gyakorlatban realizálni úgy, ahogy kellett volna. Mindezeket már VB.ülésen alaposan megvitatták,s az azóta eltolt idő is és az előttünk lévő jelentés is igazolja,hogy eredményeink és gondjaink a korábbi VB.ülés,a Politikai Bízott 3cl£, llci Ü cli^O 3cl ü „kHi.txC I O Ü OHíToüG/L ói, i iVCi!]­­me /egyeztek. A mai vita és a márciusi taggyűlések tapasztalatairól kapott első in­formáció alapján legfontosabb feladat ebben a kóreósben politikai e..,yei­­flflBHR'! értésre jutni - mert ezt még nem szereztük meg. Ennek alapján a cselek -vés sem egységes,még a pártbizottságon,az apparátuson belül sem szerez - tünk teljes egyetértést,mondotta Kovács Elvtárs. Odáig már eljutottak, hogy általában egyetértenek, de min©..járt azzal kezdik,hogy az u eset k, az általuk javasol;,az spereális esőt,azt fel kell venni. Természetesen nem csak a mi apparátusunkra jellemző ez. Messze nagyobb az egyetértés, mint korábban voliípegy kicsit a VB-n belül is.Természetes helyzetnek fogja ezt fel,igaz,hogy erről már beszóltok,hogy a párt azért munkásosztály lig;: pártja,mert a munkásosztály érdekét,politikáját képviseli,ez a meghatá­rozó hangsúlyoztuk korábbon, hozzátéve,hogy nem a számszerüséj a döntő. . I Ez önmagában igaz,de mégis a munkás párttagom száma évokig sta, nált, mi azt mondtuk,nem attól a muhkásosztály párija,hogy hány municás párttag van benne. Kicsit a számszerű valósághoz képest lebecsültük ezt a munkát. IIem is kívánhat.),hogy novembertől márciusig a gondolkodásmódunk gyöke­resen megváltozzon,átalakuljon. Jól is figyelmeztettek bennünket,hogy e munka során nagy nyomásnak le­szünk kitéve,meg fog óriási módon növekedni a felvételre jelentkezettek száma,elsősorban az alkalmazotti értelmiségi kategóriákból. így is van. ■ff De éppen ezért sem szabad csak a si; tisztikai velületót nézni a dolognak i , ".feg'g | hanem politikai oldaláról kell megközelíteni a kérdést, Elhangzott több olyan javaslat,hogy a VB. gyűjtse össze a beérkezett felvételi kérelmeket,hogy nagyobb anyag birtokában igazságosabban tud­jon a párt VB.szelektálni, rúdja,mindezt azért javasolták, hogy biztosít­va lássák,tényleg a legalkalmasabbak kerüljenek be a pártba,s hogy lehe­tőleg ne sértsünk meg embereket. De mégis nem ez a járható út, azt kell elérni,hogy már a VB-re ne kerüljenek ide olyan nagy számban,sőt már az ^ K alapszorvi taggyűlés elé sem. Nem jó az,hogy a taggyűlések majd minőönkit felvesznek és a VB. fog csak szelektálni. Helyette olyan munkastílust, munkamódszert kell kialakítani,hogy már a vezetőségi ülésen kialakuljon a megfelelő szelektálás. Titkári értekezleten már megtörtént az eligazítás,hogy a pártalapszer­vezetek vezetőségei minden felvételi k relém tag ülés ólé bocsajtása előtt konzultálni kötelesek a PB. instruktorával. /: h.tóíag^ OTvtárs közbeszól: Náluk elhangzottak olyan vélemények őzzel kapcsolatban,hogy megint megnő a házmesterek szerepe,mert egy-egy ember mán n. omozni,szaglászni fognak a PB-k. :/ I Szó sincs erről,de ha jól fognak dolgozni,akkor elkerülhető lesz,hogy nagy számú javaslatok érkezzenek be,és azt is elkerülneüík,hogy nagy számban sértsenek meg embcaeket.Móg ekkor is bizonyos számú elutasító határozatot koll majd hozni. L M ~ "fej

Next

/
Oldalképek
Tartalom