Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-02-22
Ili! ► V s* i i ►- 6 -Csökkenteni kell a vizsgálók közvetlen Kze/i^jná* n-.Kav,i:^Eo...rinv.-fcókenek kialakitás/bán, hogy választott szerv határozatát választott szerv bírálja.- A büntetés utáni egy évet követően minden Budapesten lezárt ügyben a vizsgálatot végző folytasson beszélgetést a pártbüntetésben részesítettel és pártszervezete vezetőségével. így a büntetés hatása utólag felmérhető, egyben a pártbüntetés törlésének előkészítését is szolgálná. A tájékozódás során az is megállapítható, hogy a pártszervezet mennyiben segítette elő a pozitiv változást.- A Budapesti Pártbizottság feladatul adja a pártszerveknek, pártalapszervezeteknek, hogy erősitsék tovább a párt belső életét. Erősítsék a párton belüli demokráciát, követeljék meg jobt&naSzervezcti Szabályzat betartását, a párt minden tagjától beosztásra való tekintet nélkül, A pártfegyelmi nevelő eszközöket - szükség esetén -gyakrabban és időben vegyék igénybe. Keresnünk kell azokat az eszközöket, melyekkel eredményesebben küzdhetünk a törvényeket, állami fegyelmet és a közerlcölcsöt sértő cselekmények ellen. Meg kell értetnünk, hogy nen lehet valaki rossz állam► polgár ós jó kommunista. Aki nem tudja tiszteletben tartani ós teljesíteni a minden állampolgárra érvényes normákat, az nem töltheti be az élenjáró párt tagjának helyét. További politikai munka szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon a Szervezeti Szabályzat azon pontja, amely előírja: 11 A párt és a kommunisták erkölcsi tisztaságáért minden párttag felelős." Az alapszervezetek segitsék elő a megfelelő kritikai légkör kialakú-, lását és továbbfejlesztését. Nem egyeztethető össze a kommunista jellemvonásokkal, hogy bárkinek fontosabb legyen a saját békessége mint a párt tisztasága. Ugyan akkor a fegyelmi munka eszközeiben is keresni kell azokpt a biztosítékokat melyekkel a bíráló^ az eddigieknél hatásosabbon és határozottabban meg tudjuk védeni. I I ■ ] ............ mmmmm, Á