Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1973-02-22
' Általában hetenként egyszer üléseznek,ahol a közvetlen szervezési és mozgósítási ten .ivalókab megbeszélik. Folyik a szavazatszedő bizottságok előkészítése, kijelölésre állnak a szavazatszedő helyiségek pontos cimei. Kérdés nincsen. Kovács Ottó elvtárs: Javasol ja, hog©; a végreha j ló bizottság fogadja el,vegye tudomásul a szóbeli tájékoztatót azzal, - mint ahogy hallották is - valójában jól mennek a munkák,mivel korábban kezdtek hozzá a munkához,nem várták rneg a központi instrukciókat,azért van a mu ka ilyen előrehaladott állapotban. Megállapítható az is,hogy 1971-hez képest politikai értelemben a Népfront sokital aktívabban mozog,érezhető a tevékenységükbe minden pozitívum ellenére a kádermunka a leggyengébb pontja ennek a tevékenységnek. Még nem tudtak egy megközelítően pontos statisztikát produkálni,a munkásokat megfelelően aktivizálni.Többen nem vállalták el,még pártszervezeLek sem a Rozmaring Tsz-ben pl.úgy álltak a kérdéshez,hogy " nektek statisztika kell,vagy pedig okos ember?" Sor szubjektivizmus is gátolja még a munkát. A hátralévő időben arra kell az erőket koncentrálni,hogy ahol csak mód van rá,ott a munkások jelölését próbálják előmozdítani,s különös figyelmet kell fordítani azokra a jelölőgyülésekre,ahol munkásokat jelölnek. Ez a gyenge pont, általánosad nem csalt nálunk, de nálu..k is megvannak a gyenge pontok - mondotta Kovács elvtárs. Az Operativ Bizottság intézi,összefogja,irányitja a munkát, nagy feladat lesz a mozgósítás a jelölőgyüléselcre,jó lesz,ha annyian részt vesznek, mint ahány kommunista párttag van Budapesten. Valamennyi minisztérium kapott felszólítást,hogy beszéljék meg dolgozóikkal a választási munkában való részvételt,s va].amennyi kommunista elvtársat irányítsanak a körzeti pártszervezetekhez,fü& .etlenül attól,hogy ki az illető. Az itt dolgozókért mi vagyunk a felelősek - mondotta Kováős elvtárs. Szakítani kell azzal a téves felfogással,hogy elég,ha egy családból egy ember megy a jelölő- i gyűlésre,s az rendszerint a nagymama,mondván,hogy Ö ér rá.Menjen el minden felnőtt családtag,választó.. Ezután Dr.Horváth Sándor elvtcs kerületi tanácselnök ismerteti a végrehajtó bizottsággal a kerületi tanács és VB.összetételére vonatkozó statisztikai adatokat. Majd Kovács Ottó elvtárs ismertetni,hogy a kerületi Tanács VB.tagjainak az alábbiakat javasolják: Eiler Erzsébet.Halász Tibor,Horváth f Józsefné,Horváth László,Dr.Horváth Sándor,Kaszás Kálmán,Kelly Lajosné, Kovács Oltó, Kővári Istvánné Dr, Tóth András,Vellay István. Vajda György elvtárs Megkérdezi - mivel egy kivételével valamennyi személy jelenleg is VB.tag - az egy ki helyett van javasolva. Kovács Ottó elvtárs: Dr.Márczyné helyett,mivel nem volt olyan aktiv,bizonyos fegyolmezetlen^ ségei voltak,nem illeszkedett be a VB.munkájába.De amikor beszéltek vele jelezte is,hogy lakáscseréje lesz,elköltözik a kerületből s igy tanácstagnak sem jelölik. Eiler elvtársnő 2 évvel ezelőtt lett tanácstag, nagyon aktiv,jól beilleszkedett a munkába. C Esi." ■ ;g; 1 • róv; 1 { ;.j I I I ./. if1 j.; feviréhx- [ R tóró': I I i í ró ? « * n i ‘ ■ x : ' ! ntWflUtír \é { i \~ -XI - 1