Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1971-04-27
A 130 fő elhelyezése valóban komoly probléma, mivel a munkánk nem gép- hanem épületigényes. Gondolkodtunk azon a megoldáson, hogy otthpni munkával szervezzük meg, azonban ezt nem tartjuk., megfelelőnek, mert nem ugp.nazon a nivón lehet dolgozni, mint'műteremben. Most épült fel Stúdiónkban egy uj pavilon, részben itt tudnánk az uj munkatársakat elhelyezni, részben vidéken épülő animációs stúdióba - jelenleg Kecskeméten épül egy ilyen. VITA: Csikvári et.: Meg kell mondanom, hogy az anyag elolvasása után egy kicsit féltem a mai VB-üléstől. Hiányérzetem volt az anyag elolvasása után, nem nagyon vagyok ismerős ezen a terü/leten, s az anyag sem adott sokkal több ismeretet részemre. Egyet elöljáróban szeretnék megjegyezni: magáról a X. kongresszusról mindössze egyizben olvastam az előterjeshtésben. Nekem az a véleményem,hogy a pártszervezetek részére - független ' attól, higy milyen területet képvisel - szükséges az egyértelmű politika, szükséges az egy nyelven való beszólás. Az anyagban szerepel jó néhány olyan megfogalmazás, melynek a kiküszöbölésére, vagy végrehajtására vonatkozó elképzeléseit a pártszervezetnek szerettem volna hallani. Az a javaslatom, hogy jövőben , hasonló előterjesztések esetében - sokkal konkrétabb előterjesztést készítsenek az elvtársak. Zsednai elvtárs: Ott kezdem a hozzászólásom, ahol Csikvári et. abbahagyta, jő magam is komoly dillemáben voltam az anyag elolvasása után, mert egy olyan VB tag részére, aki csak kivülről- buszról - ismerem a Pannónia Stúdiót, nem sokat adott az előterjeshtés a megismerés érdekében. Igaz az is, hogy egy összetett munkát nehéz egy jelentés keretében megfogalmazni, úgy hogy egyúttal egy komoly áttekintést is adjon az Intézet munkájáról. Az is igaz, hogy sokkal konkrétabb jelentést is el tudtam volna képzelni a Stúdió munkájáról. A válaszokból, a szóbeli kiegészítésekből - úgy gondolom - sokkal teljesebb képet kaptunk, mondhatnám úgy is, hogy most lett teljes. Komlós elvtársnő által adott válaszból, szóbeli kiegészítésből az derült ki, hogy a párttitkár minden esetben részt vesz az igazgatósági ülésein, erről a pártvezetőséget - adott esetben a párttagságot is-inf orrnál ja, -nekem erről az a véleményem, hogy nagyon jó lenne ha a pártvezetőség esetenként- egy-egy konkrét esetben - kialakítaná a saját véleményét, elképzelését is. Nagyon helyes ha a párt és a gazdasági vezáés együttműködik, azonban legyen a pártszervezetnek egy önálló koncepciója is . Egy kicsit zavart az a megfogalmazás, hogy "akkor pártszerü, ha szakszerű" mert ez a kettő igy megfogalmazva nem helyes, ebben a kérdésben kell egy következetes politikai állásfoglalás, mert a pártszerüség tartalmi oldalról kell megköteliteni, s nem megfordítva. <r? 1111 ö ■ Ljhb —— i 4 * -7.-