Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1971-03-11
[ A pedagógusok túlterhelésének forrása az is, hogy a pedagógus' pályán ma már túlnyomó többségben női munkaerők dolgoznak, de az oktatásügyi irányítás ezt a körülményt a feladatok meghatározásánál nem veszi - illetve nem is veheti - figyelembe. A művelődésügyi miniszter - épp a pedagógus pálya elnőiesedése miatt - 1971.-től a következő könnyítéseket vezetette be a pedagógusnők túlterhelésének csökkentése érdekében:- a többgyermekes és gyermekét ^egyedül nevelő pedagógusnőt - kötelező munkaidő szempontjéból-aheti 5 napra történő beosztása;- a lehetőséghez képest kerülni kell a többgyermekes anyák tanítás előtti és ügyeleti beosztását;- iskolai szünetben mentesíteni kell az iskolai beosztás alól a kisgyermekes anyákat, továbbá a gyermeküket egyedül nevelő anyákat. Azonban az előbb,/elmondottakból következik, hogy ezt viszont csak a többi pedagógusnő rovására lehetne teljes egészében megvalósítani. A munkaidő csökkentése az oktatásügy területén saját erőből nem oldható meg. Itt szeretném még azt megemlíteni, hogy ennél sokkal rosszabb a kollégiumi nevelők és az óvónők munkaidő leterhelése- mert heti 39 óra- szemben a nevelőotthoni pedagógusok heti 30 órájával. A túlterhelésen kivül igen komoly problémát jelent a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése, fizetése. Ezzel kapcsolatban el szeretném mondani, hogy közel 1200 kérdőivel bocsájtottunk ki, s ennek mintegy 30 %-a érkezett he kitöltve. 1970-ben a kerületi pedagógusok havi törzsfizetési átlaga az alábbi: | óvónők 1 700, ált. iskolai tanítók 1 900, ált. iskola tanárok 2 100, középiskolai tanárok 2 200 Ft. Ez megfelel a budapesti átlagnak. Különösen az óvónők helyzete igen nehéz, mert egy kezdő óvónő fizetése havi 1 100 Ft, s a tanácsi jellegű óvodában nem tudjuk azokat a külön juttatásokat nyújtani - mint pl. a TV óvodájában havi 50 Ft közlekedési jbérités, a KSH óvodájában 1970-ben különmunkához jutottak az ofcénők is - 10-11 000 Ft -vagy a GVM óvodája, ahol a munkásokhoz hasonló összegű nyereségrészesdési? kapnak évenként. Az előbb elmondottak a pedagógusok havi átlagos fizetése /volt, azonban a kér. pedagógusainak havi jövedelme a kiegészítő forrásokkal együtt más képet mutat, ami egyébként megfelel a budapesti átlagnak. A középiskolai nevelők esetéhen /természetesen ezek az adatok a pontosan kitöltött kéhdőivek szerint, tehát a kiadott kérdőivek mintegy 30 %-a/ az egy családtagra jutó havi átlagjövedelme: 2 000 Ft felett 14,5 %-nak, 1 9oo-2 000 között 25,4 %-nak, 1 000-1 500 között 35 %-nak, 1 000 Ft alatt 25 %-nak van. | -ff’ j- 12-iI ■1