Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1970-08-13
III. Körzeti pártszervezeteink az említett Politikai Bizottsági és'Központi bizottsági határozatokat kedvezően fogadták, mivel érezték, hogy a Párt Központi Bizottsága számit munkájukra és megoldást talál néhány őket érintő probléma rendezésére. A megjelent határozatok és a kerületi Pártbizottságtól kapott módszertani útmutatások alapján pártvezetőségi üléseken, taggyűléseken, pártcsoport értekezleteken megbeszélték a határozatok végrehajtásának helyi feladatait. Változatlanul fő célkitűzésűk a határozatok végrehajtásának megfelelően az, hogy biztosítsák a körzeti párttagság rendszeres szervezeti életét, részvételüket a párt politikájának ismertetésében és megvalósításában, E munkában nagy lendületet adott a NOSzF 50. és a KMP megalakításának 50., de különösen Felszabadulásunk 25. és Lenin születésének évfordulója méltó megünneplése. E nagy munkákban jelentős mértékben sikerült olyan kommunistákat bevonni, akiknek pártmegbi atással való ellátása korábban nem kis gondot okozott. Helyesen ismerték fel pártszervezetek többségénél pzt, hogy a határozat maradéktalan végrehajtásának érdekében tovább kell növelni a feladatok kialakításának és elvégzésének kollektív jellegét. Azonban nem minden pártszervezetnél sikerült megtalálni a lakóterületi munkához jól értő, aktivan dolgozni tudó politikailag felkészült kádereket. Ebben további nehézségeket jelent, hogy a Központi bizottsági határozat nagyobb lehetőséget biztosit a nyugdíjba ment párttagok munkahelyi pártszervezetnél történő maradására, E kérdésben tapasztalataink kedvezőtlenek, a munkahelyi pártszervezet e határozat megjelenése óta összesen 6 párttaggal kapcsolatban kérték a lakóterületi pártszervezetek véleményét. Nem valészinü, hogy csak ennyi nyugdíjazás történt Jfo j | í j '■ é’s I j t \ i *» 5 —