Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-07-02

, helyes volu , pnikor a gépek gyártása közben előforduló nehéz­ségek és balsikerek időszakában a szerkesztő mérnökök és gyár­tó szakemberek mellé állt. Nem engedte hangulati elemek alap­ján megzavarni a fejlesztést és biztosította a munkához a nyugodt légkört, 1 ^2 elkövetkező évokben az elért eredmények megszilárdítása á feladat, tovább kell fejleszteni különösen a vasúti villamos mozdonyokat, beruházásokról: A beruházások folyamatosságát nagymértékben zavarja és bizo­nyos módosítást igényelt, hogy az eredeti elképzelést meg kellett változtatni, mivel a Mártírok utján lévő záróépület a IÍGM, tulajdona lett. Eredménynek tartjuk, hogy az utóbbi két évben a beruházásokból csökkent az építési arány és nőtt aá uj gépek beszerésének aránya, A reform bevezetését megelő­zően többen felvetették, hogy háttérbe szorul a jóléti, illetve szociális létesítmények fejlesztése. Mégállapítható, hogy az agály.ncm igazolódott, ellenkezőleg gyorsult a fej­lesztés üteme. Jellemző, hogy közel 2ooo dolgozónak van nyári üdülési lehetősége üzemünk tulajdonában lévő vizparti lét e s itményekb en v ' A balatoni gyermeküdülőnkben 1969/70“©© években 8oo,ooo Ft, értékben korszerűsítenek, Ez évben megkezdik az looo személyes öltöző építését is. Az eredmények a vállalat vezetés és a szakszervezeti bizottság közös erőfeszitősének köszönhető, de meg kell említeni oz üzemi KISZ-Bizottság társadalmi munkáját \ is. Az üzeni PB, rendszeresen segítette ezt a tevékenységet többizben a PVB. napirendjén is szerepelt. Ez különösen indokolt volt, mert ismert, hogy milyen mostohák a gyári szociális körülmények a szűk telekhatárok miatt. 1970-ben félmillió forintot terveztünk költeni, hogy a dolgozók egy része uj labást kapjon. I i fa II Lra i ^ s» 6 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom