Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1970-04-22
\) ' V <M» W* f központi intézkedéseket, társadalmi méretű segitséget követelnek. Viszonylag kevés nyomát fedeztük fel a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeivel való differenciált foglalkozásnak. b./ Az iskolai élet demokratizmusa mindinkább erősödik. A nevelők elmondották; hogy iskolai közérzetük sokat javult, szavuknak, véleményüknek egyre inkább súlya van. A kerület iskoláinak többségében az igazgatók támaszkodnak nevelőtestületük véleményére. Ebből következik, hogy a birálat - elsősorban az is' kolavezetős felé erősödött. Kevésbé érvényesül az egymást segitő birálat és még kevésbé az önbirálat. Az iskolai önkormányzat növelésével szeretnék fokozni az iskolai demokrácia kibontakozását. Megemlítették, hogy nem mindenben tisztázott az iskola igazgatójának egyszemélyi felelős , -.vezető szerepe? az iskolai pártszervezet, a szakszervezet helyzete. Véleményük szerint nem körülhatároltak a pedagógusok munkaköri kötelezettségei. Sokan olyan munkával bizzák meg őket, helyek nem tartoznak munkaköri feladataik körébe. Észrevételeik, hogy az iskola életében a pedagógusok tevékenységébe sok a külső és nem indokolt nem koordinált beavatkozás, s ez nemcsak a nevelőmunka folyamatosságát akadályozza, hanem bizonytalanság és érzékenység forrásává válik. i Megállapítható, hogy a közéleti demokrácia elvi és gyakorlati igénye fejlett. Egyetértenek a párt és az állami vezetés ezirányu elveivel és határozataival. Ugyanakkor bírálatként jegyzik meg, hogy a helyes elvek és határozatok a sok szűrőn ' keresztül a gyakorlatban nemegyszer eltorzulnak és a mindennapi életben sokat vesztenek hatékonyságukból. Többen feltették a kérdést, hogy miért kell hangot adni a sajtó, a rádió, a televizió fórumán is kritikátlanul minden elképzelésnek, észrevételnek. A társadalmi és egyéni érddk szocialista összhangjának biztosítását szükségesnek tartják, megítélésük szerint azonban a kívánatos helyzettől még messze járunk. A helyes elvárások | f/ LM - — - , f m