Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1969-11-27
‘ -12 -, | A népszámlálás, kommunistáinak munkájuk leghatékonyabb kifejtéséhez szükséges, hogy a népszámlálás gazdasági vezetői a gyorsan változó munkaié ládátoknál; megfelelően tartsanak kommunista aktívákat azért, hogy a kommunisták részletes tájékoztatását biztosítsák, A párttagok rendkívül alacsony aránya miatt megnövekszik a KISZ szervezetnek ós a szakszervezetnek a jelentősége a népszámláláson belül. Az alapszervezet politikai feladatat csak úgy tudja ellátni, ha a teendők mogoldására a KISZ szervezet és a szakszervezet legjobb aktíváit mozgósítja. A politikai felvilágosító munkának a népszámláláson az átlagosnál is nagyobb jelentősége van a fiatal dolgozó, illetve eddig nem dolgozó háziasszonyok miatt. Abból a célból, hogy a KISZ szervezet és a szakszervezet ezt a feladatát el tudja látni, itt is célszerűnek látszott az önállóság biztosítása. A pártszervezettel való szoros és állandó kapcsolatot azzal kívánja biztosítani a népszámlálás pártvezetősége, hogy ülésein állandó jelleggel résztvesz a KISZ szervezet titkára és a szakszervezeti OB titkár. Abból a colból, hogy a népszámlálás pártonkivüli dolgozói minél inkább ki tudják venni részüket az agitációs és propaganda munkából, egyrészt a szokásosnál jóval nagyobb mértekben kell a Hivatal legjobban képzett előadói bovonásával nyilvános pártnapokat tartani, másrészt biztosítani kell, hogy megfelelő oktatási formákon a politikai alapfogalmakkal, napi politikai eseményekkel megismerkedjenek dolgozóink. , A Hivatal Pártszervezete már többször foglalkozott a népszámlálási munkával /két izben VB ülésen, egy izben PB ülésen/. Ezek a megbeszélések nagymértékben segítették a népszámlálás feladatainak megoldását. Szükséges, hogy a Hivatal Pártszervezete a jövőben is nyújtson hathatós támogatást a népszámlálás alapszervezetének. Budapest, 1969. október 20. Dónes Antal s.k. Dr.Szabady Egon s.k, P3 titkár elnökholyettcs I ' G/ V