Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1969-10-30

f: 1 77 3 ► 4 1 Magyar Szocialista Munkáspárt Budapest, 1969. október 21. II. kerületi Bizottsága. ,^4. a- m ö Látta: Simon Ferenc et. Készült: 21 pld-ban, i §kt.szán: 86/1969. yl. J E L E N T ]ü J3 az önálló pártbizottságok és a TÁKI c3uosvezetŐ3égeF valamint a decentralizált pártszervezetek által__hp_zo_tt határozatok ér­tékeléséről és végrehajtásuk tapasztalatairól. ■ • '’ú'YYí'ó'Y y r / » Jelentésűn!: elsősorban az önálló pártbizottságoknál és a TÁKI csucsvezetőségénél folytatott brigádvizsgálatok megál­lapításaira támaszkodik, de figyelembe vettül: a kerületi Pártbizottság munkatársainak más pártszervezetekben szerzett tapasztalatait is. ■fi;' Feladatunk annak tanulmányozása volt, hogy a helyi pártszervek határozatai biztositják-e pártunk politikai cél­kitűzéseinek realizálását és hogy a központi irányítás mellett kellőképpen érvényesül-e a pártszervezetek önállósága, illet­ve önálló kezdeményezése. Jelentős részben az öntevékeny mun­ka minőségétől függ ugyanis, hogy az általános politikai kon­cepciók a sajátos helyi viszonyok szerint kerülnek-e feldol­gozásra, illetve a felsőbb pártszervek határozatainak szelle­mében fogannak-e azok a döntésok, amelyek az adott intézmény helyi problémáit hivatottak megoldani. Tapasztalataink szerint megfelelő eredményt biztositó határozatokát mindenekelőtt az alábbi feltételei: mellett le­het hozni:- A vezető testület /PB., VB., stb./ összetétele olyan legyen, amely biztosítja, hogy az adott intézmény problémáiról érdemileg dönthessen, illetve abban meg­felelő tájékozottsággal rendelkezzék. Úgy tűnik, hogy néhány vizsgált pártszervezetünknél e testületek I St.sz. o7172, q ' v xméiéJÍ £ . . - - - - ■ — - — '■ ■ —1 ■ --

Next

/
Oldalképek
Tartalom