Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1968-03-07

ipnirírmii ti ~ * ' • *­­* " ■ • * V; k * - 9 -■v Számos igazoláson ós ólótrajzban egyaránt szerepel a Vörös Segély munkában, az ellenzéki vagy baloldali tevé­kenységben való részvétel, ellenzéki szenináriunok°$aló rész­vétel, illeg túrákra, a gödi és horányi munkás strandokra járás. Ha ilyen igazolások birtokában egyesek elnyerik a Szocialista Hazáért Érdemrendet, maguk is igazolói j<?got nyernek ós ezál­tal a "körbeigazölás” folyamata erősödik. Ennek következtében olyanok, kik a múltban csak munkásmozgalmi múlttal rendelkeztek, ma már uj bizonyítékképpen be tudnak mutatni megfelelő igazolá­sokat is. Az "anyagi érdekeltség" egyik legfontosabb oka a kérel­meknek. Nyugdijuk felemelését, vagy más előnyt remélnek a ki­tüntetéstől. Ilyen esetben nem jön számításba az, hogy a KB ós a Politikai Bizottság.határozatának elvi megértése szolgált vol­na a kérelem alapjául. Különösen kisebb ayugdiju, idősebb elv­társaknál fordul ilyesmi elő. Problémát okoznak a volt frakciók tagjai. Tevékenységük megítélésében /Pl: Rézner frakció/ mindon kérelmező egyéni életútját és magatartását vettük alapul. Nehezíti az ügy inté­zését, hogy az igazolókat már valahol leigazoltak - feltehető o­­íyanok, kik maguk is a szóbanforgó frakcióhoz tartoztak és az a tendencia jelentkezik, hogy n@ricsupán a személyt, de a frakciós szervezetet is igazolni akarják. Plda erre a Kassák féle munka­­esopprt, amelyik kifejezetten pártellones szervezet volt, éles harcban állt, a komunistákkal és az azok befolyássá alatt álló rá SZOGDEM baloldali ellenzékkel. Ettől függetlenül találkoztunk a munka során számos kitűnő elvtárssal is, akik igy vagy úgy el­jutottak a forradalmi munkásmozgalomig, illetve a KMP-ig, kapcsolataikat megszakítva Kassákkal. Ma mégis összetévesztik Kassák irodalmi megítélését politikai tevékenységével és nen egy iz-en hivatkoznak a Kassák féle munkakörre, mint a párt i múlt egyik fontos lácszemével, / Mérő és Gönci esetében szerin­tünk nem elfogadható az ugyancsak ezen csoporthoz tartozók igazolása./ i JP 0 Ifi* lj

Next

/
Oldalképek
Tartalom