Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1966-08-25
Tekintsük át most vázlatosan néhány pártszervezetünk eszmeipolitikai munkáját: a./ Kerületünk, sőt az ország egyik legnagyobb üzeme a Ganz Villamossági Müvek, Az itt működő pártszervezet munkáját sem lehet elvonatkoztatni a vállalat elé állított feladatok teljesítésétől, Örömmel tapasztaljuk a Ganz Villamossági Müvek gazdasági téren elért eredményeit, s úgy véljük, hogy azokban ott található a pártszervezetek eredményes.munkája is, A Ganz kommunistáinak van okuk a büszkólkedésre is, A kerületi PVB is megállapította, hogy agitációs munkájúk eredményeként a dolgozók többsége ismeri a termeléssel kapcsolatos feladatokat, a mun- fi ka morál emelkedőben van, a párttagoknak a termelésben való példamutatása javul, s ezek az eredmények kedvezően befolyásolják á vállalat teljesítményét, Vannak eredmények az eszmeipolitikai kérdéseket tisztázó agitációban, propaganda munkában 1 s van olőre lépés a párt és tömegszervezeti oktatá3ban is. Ám a kétségtelenül túlsúlyban lévő eredmények ellenére nyugtalanító jelenségek is tapasztalhatók*-nem mindig kielégítő az agitációs munka eszmei-politikai tartalma; átmenetileg egyes üzemrészekben, illetve az adminisztratív dolgozók körében felélénküljek a kispolgári, a nacionalista nézetek; egyes párttagoknál kifogásolható az egyéni agitációban való részvétel, A Ganz Pártbizottsága a kerületi PVB útmutatása alapján megkezd- ^ te a hiányosságok felszámolását azonban úgy Ítéljük meg, hogy ez a munka a következő időszakban is a Ganz kommunistáinak központi feladata kell, hogy logytm, f 4 b*/ Kerületünkben fontos szerepet játszanak az egészségügyi intézmények s igy az egészségügyi pártszervezeteink is. Az elmúlt időszakban a kerület.egészségügyi intézményeinek pártszervezetei tovább erősödtök. Fejlődést jelent, hogy a vezetőségekben több orvos vesz részt, mint azelőtt és a múlttal.szemben egygyel több pártszervezetnek van orvos párttitkára. A pártszervezetek taglétszáma emelkedett, bár nem a kívánatos mértékben. Emelkedett- az orvos párttaggok, tagjelöltek száma is, de az orvosok számához viszonyitva oz is nég alacsony. Rendszeresebbé vált az egészségügyi intézmények pártszervezeteinek szervezeti élete. Javult a politikai oktatás. Egyre több orvos vesz reszt o Ca- / T I , f i r ' — 18 —