Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1966-08-25

| % ta ►- 15 -# . . munkával való foglalkozásra a szükségesnél kevesebb &dő maradt. Ez Is magyarázza, hogy a téves nézetek elleni eszmei harcban a közvélemény formálásában kisebbek a sikereink. E téren a jövőben jelentős fordulatra van szükség. Pártvezetőségeinknek és tagsá­gunknak meg kell értenie ós a gyakorlatban alkalmaznia, hogy a párt politikai szervezet, amely a társadalomra elsősorban esz­mei-politikai tevékenységével gyakorolja a legeredményesebb ha­tást. Abból kell kiindulnunk, hogy a szocializmus teljes felé­­y pitésének időszakában, amikor már felnőttek kádereink az állam­igazgatás, a gazdasági, a kulturális és más területeken, rájuk kell bízni saját területük vezetését és a párt részéről nyújtott segítség formáit ehhez kell alkalmazni, Ennek fő tartalma az ' fa eszmei-politika és nem a szakmai segítség. Az eszmei-politikai ' 1 ' munkával szemben támasztott magasabb követelmény kétségtelenül megnöveli a pártvezetőségek, de a tagság feladatait is. Ami ideológiai felkészültségben elegendő volt még néhány é\wel ezelőtt az ma már, méginkább a jövőben mór kevésnek bizonyul. Éppen ezért, nhhóz, hogy pártszervezeteink az elkövetkezendő időszakban elősegíthessék a párt vezető szerepének érvényre juttatását, emelniök kell a tagság elsősorban a vezetőség esz­­mi-politikai színvonalát, ehéletl felkészültségét ós ideológiai te tevékenységét. Kerületünk kommunistául úgy tekintsenek e feladat­ra, mint a következő évek egyik kulcsfeladatára. r Pártszervezeteink eszmei-politikai tgységót azonban még más jelenségek is zavarják. Pártunk azt követeli tagjaitól, hogy sajátítsák el a marxizmus-leninizmus eszméit, hogy ismerjék meg a párt politikáját és segítsék elő annak megvalósulását részben * mások meggyőzésével, részben pedig a végrehajtásban való élen­­járással.,Ez olyan követelmény, amely minden kommunista előtt ismeretes. Ennek ellenére akadnak egyesek akik nem tesznek » eleget a követelménynek s igy gátolják az eszmei-politikai egy­séget, a párt cselekvési egységét, végső soron a párt vezető szerepének érvényrejuttatását. k ' -’d j ' 07/ J | ; T (& I ' y m —­­­I *wwMW*aa£E33£pímiv.-". rá f 1 k i ___________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom