Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1966-08-25
n» A, li ' - 1 ■ Az oktatómunkában elért eddigi eredményeinkhez hozzátartozik, hogy kerületi ifjúságunk évről-évre sikerrel szerepel az országos tanulmányi versenyeken, különböző vetélkedőkön* Egyetemi felvételi vizsgákon derekasan megállják a helyüket# Az érettségiken is magas színvonalú tárgyi tudást tanúsítanak, Eredményesen halad az ifjúság szocialista emberré formálása. Az oktatási refC3jm és a nevelők munkája eredményének kell tekintetűink a tanulóifjúság magatartásában, a munkában és társadalmunkhoz való viszonyában a pozitiv jellemvonások gazdagodását. Ám ez a fejlődés még nem egyenletes, a pedagógusok részéről és más,tényezők részéről te az ifjúságot ért hatások még ellentmondásosak. Ennek következtében ifjúságunk egyrészóben él még a nacionalizmus, á kispolgári gondolkodásmód, amely gyakran jelentkezik önzésben, politikai közömbösségben, a fitikai munkától való idegenkedésben. Egyeseknél a vallásos nézetek és a nyugati eszmei irányzatok erősen éreztetik 1 hatásukat. Sajnálatos, hogy az ezek elleni harc nem áll még tantestületeink munkájának központjában, A nevelőmunkában jelentke- 1 ző fogyatékosságok egyik oka, hogy pedagógusaink - bár kaptak már ehhez sok segitséget - nem rendelkeznek még kellő gyakorlattal tanítványaik személyiségének alapos megismeréséhez.- A fizikai dolgozók gyermekeivel való pedagógiai tevékenység sem mindenütt I kielégítő, van ahol egyáltalán nem törődnek ezzel a feladattal, de van olyan is, ahol a velük való foglalkozás egysíkú, nem lépi túl a tanulmányi munka segítésének formáit. Ahhoz, hogy közoktatásunkban előbbre léphessünk: növelni f kell az iskolai nevelés politikai tudatosságát, el kell érni, hogy a nevelői beosztásban lévő pedagógusok minél nagyobb számban végezzék el a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemét; a szakmai munkaközösségeknek eredményesebben kell.elvégezniük a szaktárgyak világnétetl problémáinak tisztázását, A kerületben folyó kulturális és közoktatási tevékenység [ eredményeként az elmúlt években tovább gazdagodott ifjúságink általános müveit©égi ismeretanyaga, nőtt a felnőtt lakosság körében is a 8 általánossal, de még a közép, illetve főiskolai végzettséggel rendelkezők számaránya, ami annál is inkább örvendetes, ,/. » , ji /Ln u , L Y —i—' } a I ■ * k - 5 - ______