Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1966-01-20
Í 5 I ■ k v Határozati javaslat. I . A kerületi FVB a felmérés alapján megállapítja, hogy a kerület állami, gazdasági vezetői az elmúlt években különösen szakmai téren és általános műveltségűket tekintve tovább fejlődtek, örvendetes, f hogy többségük rendelkezik már funkcióik betöltéséhez szükséges szóiknál képzettséggel, felkészültséggel, általános műveltségűk általában eléri a szükséges'szintet. Ideológiai megalapozottságuk és politikai pártosságuk is valamelyest emelkedett, szilárdabbá vált. Elismeréssel kell szólni azokról a vezetőkről, akik átérzik fela^ datuk fontosságát ós megértik, hogy a vezető beosztás elsősorban politikai funkciót jelent, hogy az állami és gazdasági vezetők légr^ főbb kötelessége népi államunk pozícióinak erősítése a párt politikájának érvényrejuttatása, ami félreérthetetlenül a mindennapos politikai felvilágosító munkában való részvételt is megköveteli. Ilyen vezető kerületünkben egyre több akad, ami kétségtelenül a pártszervezetek eddigi munkájának eredményességére mutat. Mindezek mellett a felmérés még számos negatívumra is felhívja a figyelmet. Megállapítható, hogy a vezető beosztásúak jelentős ró-, sze kevés gondot fordított ideológiai - politikai továbbképzésére. ^ E téren valamivel kedvezőbb a kép az ipari jellegű vagy főhatóságu szerveknél és nyugtalanító az egészségügyi és tudományos, illetve tervező intézményeknél. Az utóbbiaknál a helyzet javítását nehezíti az a körülmény is, hogy sokan közülük fejlődésüket szinte kizárólag csak a...szakmai képzés segítségével képzelik el, az ideológiai ► képzQrf/tsóg megszerzését pedig mellékesnek, esetenként szükséges rossznak vélik. Az ideológiai-politikai képzésben történt lemaradás is eredményezte, hogy számos területen a vezetők nem felelnek meg a velük szemben támasztott politikai követelményeknek, nem törekszenek a párt politikájának a megismerésére, intézményeknél a politikai feladatok megoldásánál a pártszervezeteket magára hagyják, nem állnak I ki politikai kérdésekben beosztottaik előtt, nem képviselik a párt álláspontját, tőlük nem követelik meg pártunk és népi államunk politikája melletti állásfoglalást, propagandamunkában nem vesznek részt, te te >- 7 -. ' 0 / •