Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1965-01-14

tapasztalatszerzés terén, hozzáértőbben foglalkoztak politikai és ideológiai kérdésekkel, sokkal önállóbbak, kezdeményezőbbek voltak. A párttagokat illetően* sokkal igényesebben vetették fel a kérdéseket, bátrabban véleményt nyilvánított minden olyan kér­désben, ami neki nem tetszett függetlenül attól, hogy kiről van szó. Volt néhány olyan pártszervezetünk, ahol negatív vonások is je­lentkeztek, amelyekre a jelentésben nem térünk ki. Maradt néhány problémás pártszervezet, amit az összetétel miatt nem tudtunk meg­oldani, ezek kisebb pártszervezetek. Voltak olyan tapasztalataink fi is - 1-2 alapszervezetben - ahol a korábban kialakított vélemé­nyünk a párttitkáfok, vagy vezetőségi tagok személyre vonatkozóan - nem esett egybe a párttagok véleményével. Ezt jelzi az is, hogy a vezetőségi tagok közül 17 fő úgy jutott be, hogy a párttagság javasolta. Volt olyan alapszervezet - eltérően az értékeléstől -*. * $hol kevesebb szavazatot kapott a pártszervezet titkára, mint gondoltunk. /OMMI - Budai Villany KTSz /. A jelentéssel kapcsolatban a VB tagok részéről kérdés nem hangzott el.* fi A vita során Ács elvtárs elmondotta, hogy jónak tartja az anyagot. I A statisztika nagyon szép képet mutat. A párttitkárpknál a párt­iskolai végzettség alakulása azonban kedvezőtlenebb. Meg kell néz­ni mi ennek az oka, mert nagyon sokat kell törődni azzal, hogy a párttitkórok minél képzettebbek legyenek. A vezetőségi tagok ese­tében ez kedvezően alakul. Lehet, hogy ebben van elrejtve a fej­­► lődés ? Simon et* Az Iskolai végzettség javuló tendenciát mutat, mert több az egyetemet, főiskolát végzettek száma, és nincs értelme, hogy főiskolát, egyetemet végzettek 5 hónapos pártlskolót végez­zenek. A marxizmus-leninizmus.esti egyetemre lehet javasolni az j ilyen végzettségű elvtársakaW Horváth et* A jelentéssel egyetért, mivel néhány taggyűlésen részt­­vett és egyéni tapasztalatai is a jelentéssel egyenlő* Valóban 5 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom