Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1964-02-20

tfmwnna r ) < ■ * - f -a különböző gazdasági területeken dolgozó elvtársakra, akikkel szemé­ben a tarmószettudományos ismeretekkel rendelkező orvosok, kutatók előnyben vannak. Valamint azokra az elvtársakra akik 10-15 éves párt­tagsággal rendelkeznek,, de ideológiai képzésűkkel elmaradtak. Akiknek nem volt meg, most már kialakult tanulási módszerük, A felké­szülés még kívánnivalót hagy maga után, egyenetlen. Sok elvtárs el­foglaltsága miatt nem folyamatosan tanul,.hanem közvetlenül a szemihfrí hi.umök előtti napokon, vagy beszámoló ill. vizsga előtti 1-2 héten. Bár az elfoglaltság gyakran fennáll az is igaz, hogy jjbb munka és időbeosztással lehetne folyamatosabbá tenni a tanulást. Bn’ellett a , , követelmények egyre több hallgatót szorítanak a rendszeres tanulásra. A hallgatók.jelentős része itt kezdett el komolyabban foglalkozni fi- ^ lozófiával, ezért,a sajátos filozófiai kifejezésmód szinte ismeret­len volt számukra. E nehézségen a félév végére többségükben túl vannak. A tanulás során főleg.a tankönyvre, előadásra támaszkodnak. Kevésbé a kötelező irodalomra. Ezek közül egyik-másik mint pl. a "Materia­­lizmus-Empiniokriticizmus" vagy az "Anti-Dühring” feldolgozása komoly gondot okoz. Az érdeklődés a már fentebb jelzett kis kivételtől eltekintve jó, | Különösen vonatkozik ez azokra, akiknek szakmájukhoz közel áll a filozófia /orvosok, biológusok, kutatók/. A szeminári imákon nyilt, őszinte légkör uralkodik, a hallgatók bá^r^n megkérdezik amit nem értenek, megszokták, hogy hibás nézetek miatt senkit nem ér bántódás, hanem vitatkoznak velük. Az aktivitás - bár javult - mégis egyenetlen. Vannak, akik még mindig ritkán szólalnak * meg /bár közülük többen a tanultakat értik, jól is vizsgáztak/. Az aktivitás hiányának oka általában a mán ismertek /félénkség, kifeje­zőképesség hiánya, a rutin hiánya stb/. Ugyanakkor az.aktivitást be­folyásolják a tanárok vezetési, tanítási módszerei is. E téren is előre lehet lépni, mert most már megismerték a hallgatókat. Az ér- 1 deklődés, aktivitás különösen a negyedévi beszámoló után javult sókat,- / -• ■ ' • /•' t e — j

Next

/
Oldalképek
Tartalom