Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1964-03-19
r — I . -’ Bon ti et: A szakértőkkel kapcsolatban a Külügyminisztérium vezetőinek komoly problémája van olyannyira, hogy Minisztertanács elé viszik. A szakértők kiválasztása döntően szakmai szempontból történik, kevésbé veszik figyelembe politikai magatartását és állásfoglalását. A kiküldetésnek csak az anyagi oldalát csillogtatják meg az esetleges nehéz körülményeket nem, igy a kiküldött első perctől kezdve problémás ember.Sokszor emberi magatartását sem veszik figyelembe. Ezzel a Külügyminisztériumnak gyűlikjg. baja. A problémás embereken követségeink már nem sokat tudriségi-* teni, a velük való foglalkozás sok nehézségekbe ütközik. Vita: Dési et: A szakértők vonatkozásában a magam részéről is tudom rai a helyzet. Helyes, ha ezek az ügyek a Minisztertanács elé kerülnek. Simon et: A kérdések során felvetették többek között, hofqy a VB. beszámoltatja az alapszervezeteket általában a munkáról'vagy konky rét kérdésekről. Egyetértek azzal, hogy nem általános a beszámoltatás. Az elhangzottakon keresztül képet kaptunk a pártélet helyzetéről. Összefoglalóan meg kell mondani, hogy jó a munka a Külügyminisztérium pártszervezeteiben, olyan szellemben, ahogyan 1959* KB. titkárság 1961-es határozata megszabta. Különös figyelemmel kell lenni a jövőben arra, hogy a párttagpk kommunista felelősségérzetét erősiteni kell. Ahol munkájuk során elrürokratizálódást észlelnek komolyan fel kell lépni ellene. A határozati javaslattal kapcsolatban; nem hiszem, hogy nekünk most különleges határozatokat kellene hozni a jelentéssel kapcsolatban, Az 1959-es és 1961-es határozat világosan megmondja mit kell csinálni.Ezt a Minisztériumban értik és helyesen hajtják végre, hogy a fennálló hiányosságok megoldást nyerjenek. Gyimóti et: Talán bizonyos kérdésekben előnyösebb helyzetben vagyunk. Egyrészt konkrétabban, közvetlenül kapcsolatban állunk a terme^ léssel és a Könnyűipari Minisztériumban lényegesen stabilabb a helyzet. Az eltérés ellenére van egy néhány olyan dolgg, ami nálunk is fi jelentkezik, ez a pártszervezetek munkájának aktivitása. A pártcsoportok munkájában je!Lenhlíeznek azok a problémák, amelyek azonosak a Külügyminisztériumban észleltekkel. Nem tudunk elég öntevékenységet, önállóságot elérni, elszakad és eltorzul. Tapasztalatból javasolom, hogy e tekintetben ott értünk el jobb ered' ményt, ahol gyakorlatibbá ós rendszeresebbé vált az emberekkel való beszélgetés. Most ott tartunk, ha elakad a beszélgetés, f akkor már reklamálnak beimünket. Ezen keresztül megszokták a párttagok, hogy az elmondott vélemény, állásfoglalás sokat segít a határozatok kialakításához, végrehajtásához. Ez összefügg a párttagság aktivitásával is. Amikor a VIII.kongresszus határozatának végrehajtásának jelentését készítettük nekem is„problémám volt a pártcsoport értekezleten, taggyűlésen PB ülésen„észlelt ' passzivitás. Azonban ezen keresztül„nem lehetaz aktivitást lemérni, ha megnézem az egész taggyűlés előkészítésében hogyan vettek részt a párttagok, akkor mást mutat. Amikor a mindennapi problémához kapcsolódik a téma, akkor aktívabbak. A téma kiválasztás nagyon sokat jelent az aktivitásban. Az alapszervezetek irányításával kapcsolatban;„nem vitatom, hogy ott konkrétan helyes a VB tagok patronáló munkája. Azonban ez bizonyos veszélyekkel járhat.Ha úgy lépnek fel, hogy sVB álláspontját képviselik, ós mint egy„felsőbb szerv képviselője van jelen,elfőj thatja a további vitát. t ' " ■--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------——' I II ..I ■ . ■ I te -I