Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1963-04-08

>- 5 -\ A határozatokat jónak tartom, javasolom a VB fogadja el. Ezzel kapcso­, latban felhívnám egy-két szempontra a figyelmet: A terv maradéktalan teljesítése eddig is központi kérdés volt, most még inkább annak kell lennie. Ne legyen lemaradás, még átmeneti zavar sem. Az átszervezett területeken a beindulásnak zökkenőmentesnek kell lenni, mert ha ez nem sikerül/ bizonytalanságot okoz a dolgozók köré­ben. A nagy vállalatok kialakításánál, munkamenetében feltétlenül fon­tos a hírközlések gyors megazerxáxExvezése. Az átmeneti időszakban vigyázzanak arra, hogy a központi irányítás ki ne csússzon a kézből. Káderkérdésekkel kapcsolatban nagyon emberséges szemlélet érvényesült a tohábbi munka során is tartsák szemelőtt, hogy időben és pontosan tudja meg minden ember, hogy mi lesz vele. Az átszervezésnél nagy lehetőség van a bujtatott funkciókra, ezt el kell kerülni. A hátralévő átszervezésekhez egy-két gondolatot: a viszonylag egyszerűbb feladatok mentek le eddig, hátra van a nehezebbje. Ami a pártszerveze­tekkel való kapcsolatot illeti eddig helyes volt, a pamutipar területé­ről kritika érheti a minisztériumot,.erre a jövőben vigyázni kell. Nagyon pozitívan értékeli a PB együttműködését a papíripar területén, ahol egyetértéssel mennek a javaslatok. ~ A Gazdasági Bizottsággal való tárgyalásnál - bár a PB is helyesli a minisztérium javaslatát, az érveiket elfogadjuk - azért nagyon fontos ebben a kérdésben az, hogy az elvtársak legyenek rugalmasak az orszá­gos vállalat, vagy a tröszt létesítésének az eldöntésénél. Javasolom Gyimóti elvtársnak, hogy a £ác minisztériumi pártbizottság a VB.-t és az alapszervi titkárokat tájékoztass^ úgy a jelentésről, mint az elhangzott vitáról, 3*/ napirend: Szabolcs et. kiegészítője: Az írásos anyagiból nem csendül ki, hogy több hónapos munka, többmint 40 elvtárs? részben pártonkivüliek, részben párttagok részletesen, ala­posan megvizsgálták a kutatóintézetek helyzetét és erről részjelenté­­^ seket adtak be. A részjelentésekből készült a jelentés, amely terjedel­mében is kicsi, tartalmában is szükreszabott anyag. A vizsgálat folyamán megállapítottuk, hogy a kutatóintézetek elbirálá- O sánál úgy fontosságát, mint fejlettségi fokát figyel emb évé ve differen­ciálásra van szükség. Kérem a Vb.-t hogy a Tudományos Tanács munkája a jövőben nem kampány­szerű legyen, hanem folyamatos munkával lássák el. Kérdések: Roska etT A jelentés foglalkozik azzal, hogy más pártszervezeteknél is találunk példákat arra, hogy a gazdasági kérdésekkel aránytalanul többet foglalkoznak, mint a partépitéssel. Mit kifogásol a bizottság, túl sok ilyen van, vagy a részlet kérdésekben bonyolódnak bele, ez alatt mit kell érteni ? Prieszol et.-nő: Á párthatározat óta mi a helyzet ezen a téren, hozott e változást, he­lyesen jól értelmezik-e a pártszervezetekEfc a párthatározatot. A tag- és tagjelölt felvételek szempontjából nem mutat világos képet a jelen­tés, nem tűnik ki, hogy 1961-62-ben mennyi tagjelöltet vétünk fel. A jelentésben az van, hogy 1961-hez viszonyítva 79 fővel emelkedett a párttagság létszáma, Ebből 25 főt le kell számítani, akik a Kémiai Kút. Int.-el kerültek hozzánk, maradt 54 tagjelölt. Viszont a tagnyilvántar­tásunk azt mutatja ki, hogy 1962-ben összesen 18 tagjelölt felvétel volt a kutatóintézeteknél. Hogyan alakult ez a szám, mennyire a mi pártépitő munkánk eredménye ez ? La J _ _ —1 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom