Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1963-04-18

Feladat a gyári műszaki fiatalok bevonásával átsegíteni az állami oktatásra járó fiatalokat a tanulásokozta nehézsége­ken, s igy csökkenteni a lemorzsolódást# A pártoktatásra járó fiatalok száma 1962-ben 138-ra emelke­dett* Szintén jó eredményeket értünk el a KISz oktatás terü­letén is* 1962-ben 576 fiatal járt KISz oktatásra, 19%-kal több, mint 1961-ben* A megjelenés általában a vártnál vala­mivel gyengébb, ennek okai: szemléltetés gyengesége, a több műszak, nem megfelelő előadó és a kerületi KISz VB rendszer­telen ellenőrzése* A lemorzsolódás a fent említett okok mi­att bár kisebb, mint 1961-ben, mégis eléri a 3©%"*©'b« Tapasztalatunk szerint az alapszervezeti vezetőségek általá­­bán többet foglalkoznál; szervezett oktatásban, mint az el­múlt években, de ez még nem kielégítő* Éhnek okát a rossz elő­készítő munkában látjuk, ugyanis azokon a helyeken, ahol az év elején az előkészítő időszakban kevés gondot fordítottal; erre a munkára, ott most mutatkozna!; a hibái;. Ezek leküzdésé­re már nem rendelkeznek elég erővel, energiával az egyóbira­­nyu mozgalmi tevékenység mellett. Bár nem uj tapasztalat, de az idén is megmutatkozott, hogy a lelkiismeretesen előkészített helyeken nem okoz problémát az I i „ . í oktatás. '■ t /”'s Az erőfeszítések kisebb növelésével a kulturális követelmény teljesítése az ISzM harmadik évében is biztosítottnak látszik© Előrehaladás történt az 1961-es évhez viszonyítva a József Attila Olvasómozgalombano Csaknem 2oo fővel növekedett a je­lentkezők száma 1962-ben. A beszámoltatás nem megfelelő mód­szere az ISzM második évében is lerontotta a kimutatható er nl­­ményt* 316 jelentkező közül csal; 153 jogosult jelvónyviselu,..­­re. Ezek a tényezők ari'a figyelmeztettek, hogy át kell dol­gozni az Olvasómozgalom, de főleg a beszámoltatás rendszerét. A műkedvelő művészeti csoportok és a résztvevők száma az el­múlt két évben nem megfelelően emelkedett* V ! ' . j ■ I fii1 'I *""j

Next

/
Oldalképek
Tartalom