Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1961-04-13

it I ■ w Biró Dezső:Ady-Rákóczi alapsz, i jelöltfelvétel , Szül: Budapest 1923 ^ Szárm: munkás Eredeti fogl: géplakatos s. Jelenleg: politechnikai tanár Az elvtárs nagyüzemi munkások gyermeke. Ö maga is 4 polgári elvég­zése után a Ganz Vagongyárba ment inasnak, 1941-ben felszabadult és mint géplakatos dolgozott 1949-ig. A pártnak 1946-től az ellen­­forradalomig tagja volt. 1949-ben a Népművelési Minisztériumba mint munkást bevitték dolgozni, majd 1957-ben a Művelődési Minisz­tériumba került. E helyeken előadói ós főelőadói minősítésben dol­gozott. Ez idő alatt az elvtárs 1 éves kultúrpolitikai iskolát vég­zett, „majd az egyebemen 4 évet az irodalom szakon. 1959-ben a mi­nisztériumban munkaköre megszűnt, ekkor került a Rákóczi gimnázium­hoz mint gyakorlati foglalkozást vezető tanár. Biró elvtárs igen szerény, nagy politikaitapasztalattal rendelkezik. Az iskolában eltöltött munkája és„előző jó munkája alapján javasolják felvéte­lét. Társadalmi munkája as iskola politechnikai bizottságának ve­­zetése, „amit igen ügyesen végez. Taggyűlés javaslatát egyhangúan elfogadta. Felvételével egyetértek. Rá óné Valka Péter: MŰM 27. intézet tagjelőltfelvétel Szül: Budapest 1931 [S Szárm: fodrász segéd ^ Eredeti fogl: lakatos Jelenleg': szakoktató Fiatal elvtárs, édesapja a MŰM intézetben ugyancsak mint szakoktató dolgozik. 0 maga 1948-ban„helyezkedett el ipari tanulónak a Szellő­ző müvekhez 4 polgári elvégzése után az üzem szakérettségi tanfolyam­ra küldte,„ amit „kitűnő eredménnyel ol is végzett. Ezután a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára jelentkezett, ahol 2 évet végzott, de ! nehéz családi körülményei és szívbetegsége miatt a tanulást abba ' kellett hagynia igy visszament az üzembe lakatosnak. Innen került ff" a MŰM„27 intézetéhez szakoktatónak. Szakmáját nagyon szereti és az ifjúsággal is nagy odaadással törődik. Az üzemi KISz munkában ak­tívan résztvesz, ez a fő társadalmi munkája. Fiatal, munkájában példamutató szakoktató, amit a taggyűlés is fölvetett és egyhangú­lag elfogadta. Felvételével egyetértek ős javaslom, ► Rácné Mayer Arnoldné: Jurányi tochn. fTasr-jelöltfelvétel Szül: 1919 Budapest Szárm: értelmiségi Eredeti fogl: könyvkötő s. Jelenleg: tanár Az elvtársnő 1937-ben érettségizett. Ebben az évben lopott be a Szoc.dem, pártba, melynek r felszabadulásig tagja volt. Felszaba­­| dulas előtt férjével együtt a Domőny Pál frakcióhoz tartoztak. Ezért a Kommunista„Párt ezt felülvizsgálta és az elvtérsnőt 1946- i ban vették fel a partba, A pártnak ellenforradalomig tagja volt. / 1951-56-ig az iskolai alapszerv pérttitkára yo.lt. 1956 után súlyos idegösszrooppanást kapott fél évet kórházban is szanatóriumban volt, mert igy nem tudta átigazolását elintézni os pártmunkát sem tudott volna végezni. Most ogy éve szervezetileg eléggé megerősödött, **1 f00*’ Cm*- M I I j . ^ . _________________________—------- tó.-.-----ta> I ■ —J i ■ - —I

Next

/
Oldalképek
Tartalom