Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1960-02-04

, o tt - 5 -E hosszabb időszakot magába öl-.lő feladatoknál igen komoly lépést tettünk afelé., hogy a lakosság minél szélesebb rétegeinek figyel­mét az első Tanácsköztársaság eredményeinek megismertetésére és a Tanácsköztársaság helyes megismerésére ráirányítsuk. Igen sok, ebben az időben szereplő személyt tudtunk felszínre hozni és a lakossággal megismertetni. Ebben az időben a párt, a tanács és a tömegszí.rvezetekkel való együttműködés eredményeképpen helyes közvéleményt tudtunk kialakítani, E hangulat kialakításában a Népfront Bizottság jól vette ki részét. ré a választások igazolták, hogy Pártunk es Kormányunk intézkedéseit a lakosság imponáló többsége támogatja. Az elmúlt választás al­kalmával a Hazafias Né-pt ront a választásokhoz most már nemcsak a nevét adta. E három fontos esemény: a népek barátsági hónapja, a Tanácsköz­társaság 4o éves évfordulója és a választás volt az elmúlt idő­szakban a Hazafias Népfront Bizottság, legkiemelkedőbb tevékeny­sége. Ezek az akciók nemcsak azt mutatjuk, hogy a Hazafias Nép­front eszméjében a lakosság igen széles rétegeit lehet aktivizál­ni, hanem azt is, hogy ez az aktivizálás akkor a legeredménye­­sebb, ha az ’á *]báft és tanácsi szervekkel való teljes együttmű­ködéssel történik. A Népfront Bizottság munkájának egyik igen fontos része a válasz­tott államhatalmi szervekkel való foglalkozás, A kerület ország­gyűlési képviselői minden kedden soros beosztásban fogadóórát tartanak. Ezek a fogadóórák egyre közismertebbé válnak. Biztosít­va van a választóknak, hogy havonta egyszer felkereshessék a képviselőket. Kezdeményeztük a kerület országgyűlési képviselő­inek rendszeres tapasztalatcs* re megbeszéléseit a fővárosi tanács­tagokkal. Ugyancsak kis értetek történtek arra-vonatkozóan is, hogy a fővárosi tanácstagok a kerületi tanácstagokkal, a kerületi ta­nácstagok pedig a lakóbizottságokkal tartsanak rendszeres kapcso­latot. Ilyenformában a lakóháztól az Országházig és viszont, biztositani lehetne a rendszeres kapcsolatot. E szervezet mun­kája jelenleg döcög, nem kiséri elég érdeklődés. // L m

Next

/
Oldalképek
Tartalom