Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1960-03-17

I 3 -■ ti f ' | I}yen körülményei: között még nohczitotto a helyzetet az is, hogy I Halas elvtársnö férje súlyos nogbotogódóso niatt hosszú idő óta non jár le a körzetbe, Valáliic elvtársnő cici a szervező titkári felada­tot kellene ho.y ellássa, előbb szabadságra való utazása niatt, najd betegsége niatt non járt lo, de időközben le is mondott, ahhoz hozzá­járul még az is, hogy Nagy elvtársnö szintén bejelentette lemondási szándékát, egyrészt betegsége, do főleg személyi okok miatt. További­akban Füredi olvtárs szintén leéri az alapszervezotbon lévő helyzet rendbehozatala után más munkaterületre való helyezését. Mindebből kitühik az, hogy a II/2. pártszervezetnél jelenleg nin­cs ennek meg a feltételek a partélet irányitásóhoz. A körzet tagsága és aktivistái, valamint pártonkivüli szimpatizánsok elég nagy szán­ban résztvosznok a pártnapokon és egyéb alkalmi rondesvónyoken, ami i azt bizonyltja, hogy a párt iránti bizalom a területen megvan. Hl­­ányzili azonban az irányítás és a pártvozetőség iránti bizalom. Bur­­| költ formában tapasztalható gyanakvás, sőt vádaskodás a vezetőség különösen az uj tagjaival szemben. Ezt a kerülethez érkező névtelen | levelek és bejelentések is bizonyítják. Véleményünk szerint a vezetőségi tagoknál? több őszinteséget és bi­zalmat kell tanusitaniok egymás személye iránt. i A személyi ellentétek, torzsalkodások elvonjál: a figyelmet a párt előtt álló legfontosabb feladatokról. Nem foglalkoznak eleget a kör­zet aktivistáival, nem látják cl őket megfelelően munkásai. A regiszt­rált tagokkal szemben is m-gm iIvánul helyenként a bizalmatlanság 7 "idegeneknek tekintik őket." Határézati javaslat 1# Körzeti pártszervezet az eddiginél sokkal jobban támaszkodjon a területi pártcsoport munkájára, rendszeresen bizza mog felada­tokkal és számoltassa be. A legaktívabb regisztrált párttagokat I // / * vonják be a vezetőség munkájába. Több olyan jellegű oloadasokat, csoportos beszél otésekot tartsanak, ami a párt tönogbefolyasát e területen is növelni tudja, |' ?r sSp wwa 4 __ ■ % ii- 9 - ' 4 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom