Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1959-05-07
A Villamos Kismotorgyárban a gazdasági vezetés felé egy sor konkrét javaslatot tettek az I. negyedév folyamán a termelési feladatok végrehajtásának elősegítése érdekében. A pártszervezet a szakszervezettel közösen elemezte az 1958-as év termelési tapasztalatait és a dolgozók bevohásával munkaversenymozgalmat indítottak, el. A verseny célkitűzéseinek és formáinak megválasztásánál diferenciáltan beszélgetéseket folytattak, munkásokkal, műszakiakkal stb. Széles körben kikértek a dolgozók véleményét a müholyrészlegok, valamint az üzem összesített felajánlásainak elkészítésénél. A verseny eredményei a tárgynegyedév harmadik hónapjában már jelentkeztek, amikoris az üzemben sikerült behozni a már említett okok miatt keletkezett lemaradás egy részét a terv teljesítésében. A részfelajánlásukban többek között vállalták, hogy a szerelőműhely havonta az 1200-1300 furógépy pel szemben 1500 darabot fog szerelni. Már márciusban megközelítették I az előirányzatukat és ebben a hónapban 1520 darabot készítettek. A műszaki osztály vállalásába szerepel, hogy a technológia fejlesztésével és nagyobb kapacitású gépek beállításával 2000 munkaórát takarítanak meg. A múlt hónapi értékelés szerint felajánlásukat magasan túlteljesítve 4600 óra megtakarítást értek el. Az üzem összesített felajánlásában szerepelt a tengely ós forgórészgyártás technológiájának átdolgpzása március 31-ig. El is készült a megadott határidőre azonban az első szerszám nem vált be és jelenleg további kísérletek vannak a feladat elvégzésére. Számos más felajánlás teljesítése, vagy részteljesítése már eddig is segítette az üzemet a terv '• teljesítésében. A Villamos Kismotorban voltak olyan tapasztalatok is, hogy a munkások egy része az első hónapok tervlemaradását úgy hozták be, hogy túlmunkát vállaltak, A forgácsolómühely dolgozói átlagosan 4-6 órát vállaltak társadalmi munkában. Ezt a jövőben a párt és a mozgalmi szerveknek non szabad megengedni. A Klement Góttwald végrehajtóbizottsága is több alkalommal foglalkozott a terv teljesítésével ós a munkaversennyel kapcsolatos kérdésekkel. A végrohajtóbizottság megtárgyalta a középgépgyár, nagygópgyár tervtőljesitését és az ott dolgozó kommunisták helytállását és segítségnyújtását a gazdasági feladatok megoldására. Külön napi-V lMir ■ ■ 5 i fli —4 4 I ,/- 7 -»