Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1958-01-30

Vnn n'-tónv dolog, ahol tévéelnök a jelentősben, .Ilyen pld,. a rb'p­­eédula kérdéso is, amit már végleges forr;;.'j'ábaii/látott Korbéli elv­társ'és nyilván úgy értették félre Olt elvtnrsnőék, ho._y 0 clmond­­ta a aak- elkészülésé,, ok körUlmény it, amikor taloban volt válto­zásé de ez, amit osztogattak az ínár az volt, -amit Korbáli elvt ára látott*, ezt közölte aztán a Népszava is lo, ebből volt a zsebében, mikor Szabónál járt ás adott neki egyet, Termés z ot os on mai szem­mel már mindezt .máskép ?.Át já, de máskép csinált volna akkorié, ha n yobb bátorsága, lett volna, v Nagy György összesen 1 napig volt a GottwuÁUk gyárban, okkor mikor ■ ő,"'Teleki és Balázs elmentek -érte, ho y boranjenok az Ifjúsági Szö­­v ts gbo és utána v ILL" merte a gy 'tótól onnan ggá ő. ség a Sáéna' térre akarta v.inniyflaqiit ncká?A^Tfaij:ált megakadályozni és. ál ­kor haza is nt "■ ^ A-ryárőrta'gből való eltávolítása után november 2Yn máj r 'sztvett a Nemzeti Bizottmány november 2-1 fi.-.gboszéléséntó ahol toervonka ; o~vt lesne-mondta neki/hogy 4-én .összejönnek a Keleti Károly utca­­bán és .megalakít jók a Pártot, El is akart menni, zonbah a Böször­ményi utón'lakik és nem tudott eljutni, mert akkor már .a szovjet. Y 'csapatok vonultai' az útvonalon, 2-3 napig otthon volt,aztán bement a 'gyárba'. Ekkor még volt-kétség benne a áovjet csapatok b@ava.tko­­m.sának á z üks é gess ágér őí, azonban ennek ellenére kiállt mellettük és magyarázta a szükségességét a gyárba, mikor még'nőm. volt olyan kp immúnist;. , aki mégmerte volna mondani, hogy párttag a szerszámgép­­aáyrbántó Jurka szerint ő Bal áz'st "hazafink” nevezte, de .ugyanakkor ' o Koldovjínyiriölc, aki ellonf orru dmln<r volt , mr gynrázta, hogy os ami történik, a szovjet csapatok'• segítsége a magyar jövő 'üdéké­ben történik. Igyekezett visszatartani Balázst és Ördögöt és ezt sajnos-kevesen tett ék, •' -Még zajlott a gvárban az eálenforr:-.dalom, mikor ő -Ígérte a Pártba viiló átigazolását, ragasztotta a párt plakátját1.' A ICL, Gottwald gy'ri'Pártbizottság nem in - -•- 'ébol feküd az a vád, hogy tudhatta volna, hol vannak a gyt'rbnn kpmnuhisták, Az október/, előtti Pártbizottság tagja volt ‘pld. Baunoiszter. vagy Balatoni is, mind a kettő ellenfoáradalmár lett és áz J..tal&oltökban tárgyalták‘ Y még a g|ír úigyoit. Korbélit már nem lehetett megtel Álni, különben sem volt már semmi pozitív szerepe a gyárban', > Baum oisztőrrel szemben 30 ember között vitázott 1956bdeoembőrebcn, araikor né£ fiem döntötte cl, hogy vállalja az ifjúsági munkát-és N most Baumeiszterék vádolják őt meg szovjetellencsséggel stb-vok . , Kétségtelen,' hogy része volt. gondolkozásában, hogy vállalja e az 'ifjúsági munkát a nalc, is, hogy a kor. párthelységében látta 'i PülÖp- Pétert, akit még az 1956 októbere előtti hirek alapján nem . tartott jó v >tőnek és azt gondolta mg - 'bah, ho?y"nom kanalja ki j. . v gesz tény ét.” Ftilöp Péternek. Ezt cl is mondta Szűrül elv társnak'; A másik oka az volt, hogy sok tapasztalata volt arra, ho-y as elv­társak adtak valakinek negbizat 'st valam'ilyon munkára, az"illető elvégezte és akkor előjött valaki, aki addig még sehol a©mivolt n es akkor azt mondták n a Mér megtette kötelességét,- a I-Iór mehet11, V és átadták a munkát az ujnbb elvt Árénak. Ettől tartott és ezért gondolkozott. Aztán mégis elvállalta és igyekezett jól csinálni, egyedül, mert először ugy-éreztosnincs kitől kérdezni, később mer; I mar azt hitte, hogytnincs is szüksége arra. Bésao vólt ebben a. uoniu^oen annak is, hogy nz Jfjuss.gi- Szövetségnél-*.Eperjősi elv— 1 i . torssal való beszélgetősé igen r.:-:gií^ugtatóan hatott rá. : » valóban-voltsd:^ tervei. Balázzsal és ördöggel, akiket cl lonf- orradal-K n:t tovekonységip: ellenére • sem. tartott becstelen csnberdcaek. crmb ' dtoknek.. de. ©z a -terv csak azt célozta volna, ho-y a körü­­% - lo clik tömörült ifjúsági egységet szét tuujá.k robbantani', Mikor k Y : ,,..J . m ) -4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom