Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1957-11-21

' mmmmmmmTmsu wb i • f >­­~ 5 _ - ,»?&. r meg is meg kell mondani, hogy komoly előrehaladás történt ;t az egészségügy terén. Komoly hibát? követtünk ol oz hor­, ’ túsz törvénnyel, ebből kifolyólag orvosok ezreit sértettük meg. Sokat ártott ez a vélemény, amely c Tudományos Aka­démiától indult el, hogy a kornmunist khúl nem lehet jó szakember. Nehezen tudtuk felszámolni a- Tudományos Aka­démián meglévő számos helytelen nézetet, a másik kérdés a i. lyi pártszervesetek problémája, a h> lyi.póts erveze­­tek el-vannők szigetelve, nem tud diforenciá!ni oz orvo­sokkal. Eszel kr pcsolatb, n‘beszélt a Korányi kórházról, x ahol lénye.;,ében rendes, becsületes orvosok vi nnak, de a pártszervezethez nem közelednek eléggé. Befejezésül el­­mondt , hogy nem ért egyet a jelentés ama részével, hogy eddig nem lepleztük le eléggé Négy Imre szerepét. Kenderesi elvtárs: Fő baj ott van, hogy minden intézmény' Budapesten van, az orvosok 'nem .kunok vidékre menni. Hiba az is, hogy ma még. nagyon az anyagiak irányítják az orvosokat. Nem árta­na, ha lenne egy kis tartalék orvos, mert akkor sok fa- S. sisztót is kirúghatnánk, akik most még dolgoznak.a klérus . . kérdését is jobban ,meg kellene vizsgálni. Sztaskó elvtgrs: Annak ellenére, hogy ilyen jelentősek az elmaradások távol­ról sem az a helyzet, hogy ez itt dolgozó kommunisták mun­kája elmaradt.’az GRFI-ban ügyesen nyúltak hozzá a,nyugat­isadat megszűnt, et és éhe z. az egtoleégügy i i ntézm-A gyek prob­lémái nemcsak kér. probléma, az általánositás káros. Nincs mit szégyenkezni a kommunista orvosoknak' a tekintetben, hogy mit tett az Egészségügyi minisztérium, mert azért a 12 év blatt é.itünk el komoly eredményeket is. A határozati javaslatokat á Itt Iá nos n?: k tartja, amit részben a vita már kiegészített,részben ő is Dt:■ t»sx néhány javas 1 . tPÍ | • tesz. 1./ Megnézni, hogy milyen politikai kérdésekben kell a mi párt­­szerveinknek fel venni a'harcot, nem szabad megnyugodni, az esetleges bojkottal szárnyén is ki kell állni. 2./ Szovjetunióval szembeni ellent. %ss megnyilvánulás elvi elu­| taaitéet kapjon, beszélni a nyugati illúzióról. 3*/ Nagy Imre személyével kapcsolatos illúziók elvi talajon való szétzúzása. 4./ Foglalkozni az orvos etikával, ne csak politikáról beszél­jünk. Nagyon fontos a difarenciáltség, tegyünk különbséget a munkájukat becsületesen ellátók között. Kikre támaszkodhatunk ebben a munkában? a volt MDF. tagok­­| ra, mert mégis a 12 év alatt sok ragadt rájuk. Továbbá a vezetésre, á vezetők felé fokozzuk a politikai követelmé­nyeket, támaszkodjunk továbbá sé ösztöndíjasokra, akik alulról jöttek fel. ig. I gü ■ S.zektés pozíciókból harcot folytatni nem lehet. 5./ A szervezési osztály vizsgálja meg az Elme pár.tszervezet m munkáját, 2 hónapon belül intézkedést kell hozni. A minisz­térium adjon segítséget. 6./ a minisztérium adjon segítséget, hogy a kommunista orvosok fejlődéséhez hozzátudjunk'járulni, i 7./ a minisztérium sürgősen .adj-on vezetőket az intézményekbe. 8,/ Meg kell vizsgálni az rerv os egészségügy i sz A szervezet mur— kéjét, különösen az Elmében meg kell erősíteni. 9*/ Az egészségügyi jelentést a’P.V.B. értékelésével együtt egészségügyi aktivén ismertetni kell. Ili, napirendi pont. \ Bztaskó elvtárs bejelenti, hogy a rendőrségről ezólő jelen­\ tés informatív jellegű, tehát megvitatásra nein kerül sor, \ csak kérdésekét tegyenek fel az< '"’lvtársok, _____--------------------------------------­— ■ g v ' 1 í ggSgg falAfa f f y*vA. ijAgff Al

Next

/
Oldalképek
Tartalom