Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1987-09-22

»I- Meg kell vizsgálni a párton belüli munkamegosztást, a hatás- és feladatköröket a követelményekhez kell igazí­tani. Biztosítsuk és követeljük meg a párthatáskörök tiszteletben tartását. Közösséget érintő fontos kérdé­sekben döntés a párttagság véleményének előzetes kiké­rése, a helyzet ós a várható hatások körültekintő elem­zése után történjék. Pártfórumon elhangzó valamennyi észrevételre érdemben reagáljunk. Segítsük slő, hogy min­den párttag teljesebben élhessen jogaival, ugyanakkor fo­kozottan követeljük meg a kötelezettségek teljesítését, mindenekelőtt a példamutató magatartást és munkát, a párt politikája melletti nyilt kiállást.- A Pártbizottság, valamint a pártszervezetek nyújtsanak se­gítséget az állami, a társadalmi ée tömegszervezetek ki­bontakozási programból adódó saját tennivalóinak kidolgo­zásához. Az ott dolgozó kommunisták felelősségteljesen ve­gyenek részt abban; hogy valamennyi szervezet önálló ar­culatának megfelelően szabja meg feladatait ée működjék közre a program megvalósitásában. A közös célokra való koncentrálás, a párhuzamosság és a zavarok elkerülése ér­dekében a munkát a pártszervezetek koordinálják. [ - A Pártbizottság a feladatok végrehajtását a hatáskörben lévő káderektől számonkóri. A pártszervezetek ós -szerve­zetek tegyék következetesebbé a számonkérést, szigorúbbá ■ellenőrző munkájukat. A végrehajtás folyamatát rendszere­sen kísérjék figyelemmel, a tapasztalatokat összegezzék. ► A munka során keletkezett akadályok, nehézségek elháritá-i sóban működjenek közre az illetékes szervekkel. A hatáskörüket meghaladó proolémákat időben jelezzék a felsőbb szervek felé. Törekedjenek arra, hogy az ellenőr­zés kollektiv jellege erősödjék. A program sikere a társadalom összefogásán ós egyirányú kö­zös cselekvésón múlik. A pért legfontosabo feladata ennek az összefogásnak a szer­ff vezóse, feltételeinek biztosítása, a megalapozott és jól megtervezett tömegpolitikai munka. /f Ü T i . . ! | tó______________________________________________________j ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom