Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1984-11-13
l m>- 4 -és dolgozik azok végrehajtásáért. Széles viták tere az anyagiasság, a fegyelmi arányok egészségtelen differenciálása. Ezek iránti érzékenység nem mindig kapcsolódik megfelelő politikai kiállással, az állami fegyelmikre szűkültek le. A fegyelmi ügyek együtt voltak a középpontban. Ezek a fegyelmi ügyek a beszámolási időszakban nem növekedtek. A pártból való kikerülés; a GVM-ből nem növekedett a kikerülők száma; /50 fő, fele törlés, fele kilépés/ Az indok 3/5-e a nyugdíjas korosztályból kerül ki, többsége beteg, aki nem tud vállalni környezettel való változásokat. Ezekkel az elvtársakkal való törődés nagy munkát ad. Ezek közül többen az átjelentkezés elmulasztását választják. Még mindig nem tudatosított dolog, hogy van pártszerübb eljárási forma is. Jelentős azok száma akik más munkahelyre mentek dolgozni és nem jelentkeztek át. Vannak valós rá és vélt sérelmek ks. Vannak olyanok is akik a párt gazdaságpolitikájával nem értenek egyet. Mi nyugodtan állíthatjuk, hogy az öntisztulás folyamata volt e nálunk ettől nem lett gyengébb pártszervezetünk. Tagfelvételi munkánknál a jövőben a minőséget kell előtérbe helyezni. Riskó elvtárs: Nem hiszem, hogy az a jó pártszervezet ahol nem volt pártbüntetés. Nem értek e^yet azzal, hogy ez öntisztulási folyamat lenne amit Tátrai elvtárs emlitett. Vannak nagy tudásu, aktiv elvtársak, akik nem jelentkeznek át. Az emberek nagy többségében olyan pchichés változás történik a nyugdíjazással, hogy mindenért sértődött. Javasoljuk, hogy ezt ne ilyen könyörtelenül hajtsák végre. Szabolcs elvtárs: Jónak tartom az anyagot a kiegészítéssel együtt. Ezekből a számokrá ból ne vonjunk le következtetéseket. A statisztika nagyon jó. Ezek a jelenségek, amik itt megnyilvánultak elég általánosak. Ha ezeket értelmezni akarjuk figyelembe kell venni azt a bázist, ahol kialakult. A pártfegyelem a büntető eljárásokkal teljesen össze nő. Ennek jobban el kellene válni, erre fel kell hivni a figyelmet. , Nem szükséges, hogy ennyi törlés, kilépés legyen. Egy nyugdíjas munkahely változás olyan traumát is okozhat, hogy olyan dolgokat csinál„az ember amit máskcr soha. Ezeknek elébe kell menni, olyan körülményeket teremtsünk, ahol a nyugdijas jól érzi magát. Szente elvtárs: Az előterjesztést jó szoros munkának tartom a pártértekezleti anyag egy része megfogalmazódott. Az utolsó pontját nem egészen tartom helyesnek. Az ajánló felelősségével foglalkozni kell. Ennél világosabban nem lehet fogalmazni. tótótó© §Ü;, É\ © 1 — — I -----------------------------------------------------------------« I