Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1982-06-04

- Az északpesti közlekedési feladatok ellátása, a vállalat számára kiemelt fontosságú pártmegbizatással járó feladat. A feladat végrehajtása szempontjából azonban szükségesnek tartanák megfelelő koordináció létrehozását budapesti párt­bizottsági szinten, de egyéb állami vezetés szintjén is, amelynek az lenne a fő feladata, hogy e munkában résztvevő vállalatok időben, a megfelelő ütemezésben teljesítsék fel­adataikat. Az állami és a pártvezetés egyaránt felvetette, hogy a különböző fórumok száma az utóbbi időben számottevően növekedett. Nagyon sok az értekezlet, nem megfelelőek a napirendek és ez mind hátráltatja a folyamatos munkavégzést. /A.U.V./- A IV. osztályú árképzési előírásokat meg keléene szüntetni, a legalacsonyabb kategóriának a III. osztályt kellene minősiteni. A szerződéses üzletvezetők felvetik, hogy részükre is járjon a bérkiegészítés /havi 290 Ft/. /Észak - Budai Vendéglátó Vállalat/- Fejleszteni kell az országos kutatási rendszert, az együtt­működés erősítésével. Gyorsítani kell - a veszteségek el­kerülése érdekében - az állami döntési folyamatot. Rengeteg időt rabol a szellemi dolgozóktól, különösen a vezetőktől a sok értekezlet. Ezek többségén csak tájékozta­tás, ismétlés és "udvariaskodás" hangzik el. re A helyi közvélemény szerint kampányszerűen foglalkoztak az állami és pártvezetők a műszakiak helyzetével és ennek ered­ményei egyáltalán nem látszanak. A műszakiak hátrányos hely­zetben vannak /fizetés, lakás, stb./ Az üzemi demokrácia fórumai gyakran formálisak, az érdeklő­dés nem terelhető a munka témái felé /inkább foglalkoznak anyagi ügyekkel/. - K.B.F.I. -- Nem kielégitő a kutatás műszaki ellátottságának, technikai felszereltségének szinvonala és a rendelkezésre álló eszkö­zök kihasználása. Országos érdek fűződik egy korszerű nagy­teljesítményű NMR berendezés beszerzéséhez. Ezt az intézet egyedül nem képes megvalósítani. /K.K.K.I./ m I k -8 -j t

Next

/
Oldalképek
Tartalom