Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1978-01-11
Meg kell próbálni a műhelyekre, a brigádokra, ahol csak lehet még szinte az egyes emberekre lebontva a leckét megfogalmazni. A vezető garnitúra érti megfelelően 1977-et és 1978-as feladatainkat is. Ez arra ösztönöz, hogy a figyelmet mindinkább fordítsuk a széles tömegek megnyerésére, a széles tömegek gondolkodásának, felfogásának befolyásolására és a munkások, a termelők 1978-ra való konkrét felkészítésére. Ha az eddigi lépéseket meg tudjuk tenni, akkor már tovább a meglökött masinát mozgásban kell tartani, ellenőrizni, segiteni kell. Enélkül nem lesz sikeres az 1978-as év. Ettől a mai és a többi tanácskozástól függ, hogy az 1979-et hogyan fogjuk kezdeni és lesz-e áremelés és milyen. Ezek a felkészülési időszakok nagyon jelentősen befolyásolják, meghatározzák az egész évi munkát, ezért kell ezekre nagyon nagy gondot és figyelmet forditani. Simon Ferenc elvtárs A cselekvési programban foglalt tennivalókra vonatkozó igények és a bevezetőben elhangzott, ugyancsak megfogalmazott, 1978-as munkával kapcsolatos feladatok reálisak és helyesek. Ahol kell a vállalatok fogalmazzák meg a tennivalókat és cselekvési programot készítsenek. Módositanán!: azt is, hogy nemcsak a december 1-i határozatról van.szó. A már emlitett októberi központi bizottsági határozat, amely a termelői struktúrával és ezzel összefüggésben más gazdasági problémákkal foglalkozik, nagyon nagy szerepet kell kapjon cselekvési programunkban és az évi munkánkban. Kiemeli a gazdaságtalan termelés problémáját, "csökkenténünk kell a gazdaságtalan termelés részarányát. Inkább azt kellene bővíteni /a gépiparra vonatkozóan idéz/ hogy előnyben kell részesíteni és kiemelten kell fejleszteni azokat a területeket gyártási helyeket, amelyek ma is és a közeljövőben is a gazdaságos, exportképes árualapot biztosítanak. , * — , ) - 23. -