Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1978-12-18

1 Ií í ff ;- 3 -: 84» ; 1 tani kivánja. 1976-ban 36000 megrendelőt elégítettek ki, 40 reklamáció volt, aminek többsége jogos. 1978-ban 478000 megrendelés volt 90 reklamációval, ebből 15 jogos. Itt utal arra, hogy a mennyiségi növekedés mellett a jogos reklamáció csökkent. A munkaerő-helyzettel kapcsolatban elmondja, hogy a szövetke­zetnél igyekeznek a dolgozókat a szövetkezeten belül átirányí­tani olyan területekre, ahol gazdaságosabb munkát végeznek. 2./ Dr.Takáts István elvtárs Tájékoztatást kiván adni arról, hogy a II. kerületben milyen feladatokat kivánnak megoldani 1979-ben. A főváros fejlesztésére 1979-ben 170 milliárd forintot használnak fel. Elmondja, hogy a kerületi Tanácsnak sok fontos és kiemelt feladata lesz a fejlesztések terén. Az V. ötéves tervidőszak kerület fejlesztési koncepcióiról már számot adott a pártbi­zottságnak. Emlitést tesz arról, hogy a kerületben az V.öté­ves tervidőszakban milyen építkezések folytak, milyen ered­ményeket ért el a Tanács. Az Ingatlankezelő Vállalat 1978. végéig teljesítette lakóház felújítási tervét. 1979-ben megkezdődik a Mártirok útja sortatarozása,amely igényel­ni fogja az IKV szervezett munkáját. Megkezdik a I-II-XII. kerü­let közös rendelőintézetének épitését. Kiemelt feladat lesz még a Fillér-utcai orvosi rendelő valamint az Áfonya utcai rendelő­­intézet felépítése. Gyorsítani szükséges Pesthidegkut fejlődését a közmű és a közvilágitás vonatkozásában. Megkezdik Pesthideg­­kuton a könyvtár épitését. Szintén 1979-ben kezdik meg a Labanc utcai Általános Iskola felújítását, bővitését tornateremmel. Elhúzódik a pesthidegkuti bölcsőde átadása kivitelezés miatt. Nagyon sok feladat hárul a kerületi Tanácsra egyrészt az elmaradt, valamint az elhúzódó építkezések, beruházások miatt. Viszont aggodalomra nincs szükség mert az V. ötéves terv időará­nyos végrehajtása a kerületben- jó. , A lakásépítéssel kapcsolatban sok gondjuk, problémájuk van. Teljesíteni szeretnék azt a határozatot, hogy a kétgyermekes családokat, akik 1971-ig beadták a Tanácshoz lakásigényüket bo 1980-ig kielégítsék. Azonban nagyon nehezen haladnak előre e téren is sok késés van, mert akit például 1978-ra irtak ki, hogy kap lakást, az még 1979 őszén sem biztos, hogy lakást kap. Problémájuk csak fokozódik, mert 1979. I. negyedévében a kerület egyetlen egy lakást sem tud átadni, amit újonnan építettek. Záhorzik elvtársnő beszámolójában foglalkozott az egészségügy helyzetével. Egyetért azzal, hogy javitani kell az egészségügy színvonalát. Tudja, ismeri azokat a gondokat, hogy sok még a rossz és felelőtlen bánásmód, de a jóirányu javulás már érezhető. A kerületi Tanács munkájával kapcsolatban sokszor hangzik el, hogy az ügyintézés befolyásolja a kerületi lakosság hangulatát. h lii" ■ ff,fiSfiKEjpr flStosvu-,;:

Next

/
Oldalképek
Tartalom