Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1978-05-11

' Nagyon értékes "tőkénk" a nyugdíjba ment párttagok tapasztalata. Vizsgálat tárgyává kellene tenni, hogy hogyan adunk lehetőséget, milyen területekre vonják be 'az elvtársakat. Nem kevésbé fontos az összefüggéseket, a szemlélet erősítését szem&lőtt tartani: pl. a munkaidő kihasználás. Ez általában üzemi problémaként jelenik meg. A Kerületi Pártbizottságnak kellene ezt elemezni és az összefüggéseket szemelőtt tartani. A lakásépítéssel kapcsolatban: Nemcsak épiteni kellene a lakásokat. Ezt képletesen mondtam, arra gondolok, hogy Kerületi Pártbizottság szinten meg kelle­ne nézni problémaként az albérlethelyzetet. Mert sajnos nagyon sokan vannak, akik azért nem cserélik kisebbre a lakásukat, mert ha egy szobával több van akkor kiadják albérletbe, olyan áron, amely majdnem kitesz egy félhavi fizetést. Dr. Takács Erika A fiatal műszakiak képzésével, elhelyezésével, foglalkoztatá­sával kapcsolatos problémák: Nincs elég vonzóereje az ipari nagyvállalatoknak, mert a fiatal műszakiak igényeinek megfelelő anyagi és "kényelmi" lehetőséget nem tudnak biztosítani. Nincs meg az a káderállomány, amely az elméleti kutatás és gyakorlat között lenne. Az embereket nem lehet rávenni arra, hogy gyakorlati munkával is foglalkoz­zanak. Az ösztönzők nincsenek összhangban a határozat szellemével. Emiitek egy példát is: az intézettől több mérnökünk is átment dolgozni az egyik termelőszövetkezetbe, azért mert ott még ; olyan juttatást is kapnak,'hogy "háztáji megváltás". Kérdezem én, egy fejlesztési intézet milyen cimen és miből adhatna ilyen jellegű és ilyen összegű juttatásokat. Itt valamit központilag kellene rendezni. Asztalos Lajos , Záhorzik elvtársnő tájékoztatójából kiemelném: megemlítette, hogy„budapesti nagyvállalatok rekonstrukciós költségeiknek 2/3-át vidéken használják fel, ellentétben azzal, hogy nagyon sok budapesti munkahelyen nem megfelelőek a szociális körül­mények, régi gépparkokkal dolgoznak, kevesebb a munkaerő. Megemlíteném, hogy pl.: a Csepel Müvek, a Ganz Villamossági Müvek, a Ganz Mávag és még sorolhatnám sem vidéken, sem Budapesten nem tudtak fejleszteni és a technikai, szociális ellátottság közepesnek értékelhető. Van egy ellenpéldám is: az Egyesült Izzó az elmúlt évben 7-8 milliárd forintot i ruházott be Nagykanizsán egy uj izzógyárba. Ezt a két ellen­tétet azért említettem meg, hogy erre is a jövőben jobban oda kell figyelnünk. j • ' 1 - Jí # t- ( I í: 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom