Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1975-03-26

• - . : / '■ ■ ; / — -\ I | I Munkátérvünk is érinti a kongresszus anyagainak tanulmányozása és a határozatok végrehajtásának megszervezése. A munkátérvből nem eléggé tűnik ki, hogy rövid lejáratú, vagy hosszutávu hatá­rozatokat tanúlmányo z unk. A végrehajtó bizottság április közepén tárgyalja a XI, kongresz­­szus határozatainak feldolgozását, igy véleménye szerint a PB-nek nem kellene újból tárgyalni, eléggé adottak lesznek a tennivalók. A pártbizottság elé a kész javaslatnak kellene kerülnie pld.: mi az amit a következő években akarunk tenni, hogy a kongresszus határozatai megvalósuljanak. Szerinte nem ebben a félévben, sőt még az év végét is korainak tartja a határozatok megvalósításához. Elmondja, hogy azért is tartja korainak e témát napirendre tűzni, mert a pártbizottságba sok olyan elvtárs is bekerült, akinek nincs tapasztalata az ülések menetében. E testületnek pedig igen nagy szüksége volna, hogy ezek az elvtársak véleményükkel, javaslataik­kal rendszeresen segítsék e munkát. A politikai továbbképzést említette Záhorzik elvtársnő, amivel nagyon egyetért. A párttagokban, akar vezető akár nem szinte az igényt kellene felébreszteni. Nagyon egyetért a munkastílussal kapcsolatban. Véleménye neki is, hogy több energiát kell a végrehajtásba fektetni ós kevesebbet az III I előkészítő munkára. Dr. Slinger -János elvtárs Nagyon egyetért a szóbeli tájékoztatóval és az előtte felszólalóval is: a végrehajtásra kell a több energiát forditani - gondolattal, de ugyanakkor kiegészítené. Ő a gazdaságpolitikai munkabizottságban is dolgozik, korábban az volt a gyakorlat, hogy mindenkinek volt egy területe, egy üzeme, vagy egy intézménye ahová rendszeresen kijárt, igy alkalma volt megismerni azt az intézményt vagy vállala­tot közelebbről is. Később aztán kialakult egy álláspont, melyen érezhető volt, hogy nem következetes - a munkabizottság tagjai mindig más területre jártak ki, igy ez a munkamódszer viszont sok problé - mát okozott. Javasolja továbbra is azt a módszert, amely korábban volt, hogy a bizottság tagja, csak egy bizonyos területre járjon ki, igy közelebb tud kerülni az emberekhez is. Dr. Szabolcs István elvtárs Elmondja, hogy nagy megtiszteltetés volt számára az, hogy a kongresz­­szuson mint küldött vehetett részt. A tájékoztató nagyon jól foglal­ta össze az ottani légkört, a hangulatot, a szempontokat. Iiozzaszó - lását azért kérte, mert szeretné aláhúzni azokat az uj szempontokat és nemcsak az uj szempontokat a pártbizottság és munkabizottságok módszerében. A tudománypolitikai bizottság elkezdte tevékenységét és reméljük a munkát az elkövetkezendő időszakban jobban fogja végez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom