Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1974-04-26

f — ^mmmm ■ I ; 1 i > !' ’ I í Kun Béláné.elvtársnő: 0:0 I A kádernevelés nagyonis pedagógiai munka. Az anyagot ő elvileg nagyon jónak és pozitívnak tartja. Őszintén tárja fel a problémákat. A Do­mokos elvtárs már utalt arra, hogy már az iskolában kell kialakíta­ni, hogy az a gyerek milyen felnőtt legyen. Mi már az elején azt lát­juk, hogy a vezetővé válás folyamata, hogy kezdődik, alakul. A ve- 0 ta ; zetői hsgLam már gyerekkorban jelentkezik. A személyzeti és kádermun­ka tulajdonképpen kétirányú. Egyrészt már gyerekkorban fel kell figyel­ni, hogy kiben van vezetői adottság ós a felnőtt embereket szintén i­­lyen irányban kell tovább nevelni. A vezetőképzéssel kellene jobban foglalkozni. Nem tudja, hogy a Pártiskolán a vezetőképzéssel mennyi­re foglalkoznak. /Kovács Ottó elvtárs közbeszól: A Simon elvtárs az önálló tanszék vezetője, ahol ilyennek foglalkoznak./ || A fizikai dolgozókkal kapcsolatosan lenne az a megjegyzése, hogy a velük kapcsolatos elbírálás szerinte bürokratikus, mert a Művelődés­ügyi Minisztériumnak van egy I9C7-OS rendelete, amely meghatározza, hogy ki a fizikai dolgozó, de ez már elavult meghatározás. A női vezetőkkel kapcsolatban.•.a pedagógia területén ez már jobban elfogadott, de talán azért, mert kevés a férfi pedagógus. Nyitrai Ferencnó elvtársnő: Nagyon röviden szeretne pár dolgot mondani. Részben az anyaggal, rész­ben az elhangzottakkal kapcsolatban. Egyetért az anyaggal. Az első: a vezetőkkel szembeni követelmények. Ezt ő helyesnek tartja, de az e­­melt szintű követelést az uj vezetővel szemben nem tudják rögtön érvényesíteni. A női vezetőknek valót, ne firtassuk annyira, mert azt modnjálc, hogy annak a szegény elvtársnőnek úgyis annyi dolga van, mert a szakmai munka mellett háztartás, gyerek, tanulás egyebek, nagyon ne­­v rá hezen megoldható. A raósilc kérdés az a káderutánpótlás. Miért nem lesznek a munkások ve­zetők? Részben, mert utána már nem tartoznak munkás kategóriába, rész­ben azért, mert elküldik őket különböző vezetőképzésre és az sem min­degy, hogy mit mondanak, hogy küldik el. A harmadik dolog, amit megemlítene, hogy a Domokos elvtérssal nagyon egyetért abban, hogy az aparátus tagjai nagyon szerények voltak a ’ ív | munkájukat illetően, és nagyon kritikus volt a hangvétel az anyagban ennél a résznél. 6 15 éve dolgozik velük, VB.-tag is, ha ő irta vol­na ezt a részt, sokkal pozitivabban értékelte volna a helyzetet. Vé­leménye szerint sokat dolgoznak és sokat fejlődtek. Bakó elvtársnő: A jelentést nagyon jónak tartja, a Kovács Ottó elvtárs kiegészítésé­vel „kapcsolatban is es a véleménye. Az anyag jó áttekintést ad és egyértelmű. Eredetileg nem akart hozzászólni, de a vita inspirálta arra, hogy mégis hozzászóljon. Ha már a káderkérdésről van szó, bizonyos kérdésekre minduntalan visz­­szatérünk, anélkül, hogy javításokat tapasztalnánk. Ezekben a kérdé­sekben nagyon nehezen megyünk előre. A KI. kongresszus táján nem árt ./. át

Next

/
Oldalképek
Tartalom