Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1974-04-26
kell alkalmazni. A vezetők: az igazgató, meg a miniszter az első számú személyzetis, A pártszervezteknelc sokkal hatékonyabban kell beszélni a kádermunkáról a testületi üléseken, réteggyüléseken stb, A káder hatásköri listákat ez év végéig módosítani kell. A- hol indokolt ott tovább kell csökkenteni a hatáskörben lévők számát, a kettős határkörisőget meg kell szüntetni ahol csak leh t. Állást foglalt nagyon szigorúan a KB., hogy személyi hatáskör nem lehet, meg kell szüntetni ott is, a-Eddig is volt az alapszorvezeti vezetőségnek un. véleményezési joga, do ha nézeteltérés volt a vezető és a vezetőség között, akkor a vezető tehette, amit akart. Ez megszűnt, A Minisiertanács egy uj rendeletet fog kihozni a káder- és személyzeti munkáról, ez december végéig megtörténik. S személyzeti munkát a megfelelő rangra kell emelni, hogy ne adminisztratív munka legyen. Az adott területen a mindenkori vezető a felelős, hogy a személyzeti munka megfelelően men-Ha jól dolgozunk ebben a vonatkozásban, akkor hozzájárulunk, hogy a szocializmus épüése még jobban történjen hazánkban. Semmi esetre sem szabad elfelejteni, hogy a személyzeti munkát emberekkel végzik, erre kell mindig gondolni. IsSliEl Zavagyi Lajos elvtárs: Felkéri az elvtársakat, hogy akinek a beszámolóhoz, vagy az anyagot illetően kérdése van, az tegye fel, majd Kovács Ottó elvtárs válaszol és utána tartanak szünetet, mk , , p|* Kárász Győző et,, Mathézer et.-nő Palitz Mihályné et.-nő, Molnár István ct. : Kovács Ottó elvtárs, A válaszadás után az elnöklő Zavagyi Lajos et. 15 perc szünetet rendel el. *■ Mi; 3 ■ ♦ \ / j Hozzászólások, észrevételek, javaslatok Horváth Gyula elvtárs: Majdnem mindennel egyetért, de jó párszor már elmondta, most is elmondja - van itt egy ellentmondás. Kovács Ottó elvtárs is mondta ón a Központi Bizottsági határozatban is szerepel: pártonkivüli is lőhet vezető. Ugyanakkor a hármas követelmény{Itta8 I álfe: 7 11 *7 * I A I 1 a ______ j 1