Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1966-09-22

- — 42 *• Él nalazhatóvá a pártszervezetek ós.az egyes kommunisták negnöve-Wjm kedett szerepe ós felelőssége is® A Szervezeti Szabályzat nódo­rejjÉ9 sitása, nely az ellenérzés jogkörét valamennyi pártszervezetre ■fippfi kiterjeszti, szintén ebbe az irányba hat© A nemzetközi helyzet. Párton belül ideológiai prob­­f fc lémák jelentkeznek a különböző társadalmi rendszerű országok közötti békés egymás mellett élés megítélésében is. Több párt­szervezetünkben azt tapasztaltuk, hogy párttagjaink egy része hamis következtetésekre.jutott a békás egymás mellett élés poli­­tikájának gvakor"Atáb61. Az egyenjogúság elve szerinti együttmű­ködésre való törekvésünket ngy értelmezték, hogy most nóragmegvál­­toztattuk a tőkés világról alkotott eddigi felfogásunkat, hogy 1 az imperializmust már nem tartjuk olyan veszedelmesnek, nint \ 1 korábban. Ahol ez a nézet elterjedt, ott csökkent a minden párt­tagra változatlanul kötelező kommunista éberség. Erősödik a tő­­kósrendszer dicsőítése, a nyugatimádat ós érvényésül az inperi~ I alisták fellazító politikája. A békés egymás mellett élés politikájának másik gyak­ran tapasztalható félreértése, mikor azt kiterjesztik a burzsuá ideológia elleni harc területére® Gyakran tapasztalunk bizony­talanságot párttagjainknál, mikor nyilvánvalóan ellenséges búr­­zsoá eszmei áramlatokkal szemben kellene fellépnünk, A bizonyta­lanság abból.fakad, hogy nen látják világosan} a békés egymás mellett élés, a kapitalista országokkal fennálló államközi kap­csolataink alapelve. de’semmiképpen nem jelentheti a burzsoá ideológiával való megbékélést. Bár az elnult óvek során különböző vonatkozdókban többször is foglalkoztunk a békés egymás mellett élés politiká­jának megértetésével, nég mindég sok olyan párttagunk van, aki á békés egymás mellett élést nem az osztályharc.egyik formájának, hanem az osztályharcról való lemondásnak tartja, E nézet napja­inkban azért vált különösen veszélyessé, mert az imperialista or­szágok - mindenekelőtt az USA és az NSzK részéről - fokozódott ilL ll_ "~. "- ~ •"; • • >«*■= ■' <mmmm>mm —| iitinti iiii.i.reT'TrwfigiiVr^foWnaaflBW^^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom