Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1966-09-22
' f -69 -ár '* * vJF Társadalmi áletünkben elért eredményeink mindezt meggyőzően 3 bizonyítják, A párt vezetésével váltak valóra az elnult óvek riagy társadalom-formáló eredményei* A párt kezdeményezte és vezetésével valósul neg a gazdasági irányítási rendszer reforn-A kerületi pártmozgalom eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a párt politikai helyzete szilárd. A pártmozga- . Ion eredményesen tölti be a ránk háruló feladatokat. Az a szerep, amit a pártmozgalom a kerület gazdasági, társadalmi, politikai életében betölt, bizonyltja, hogy kerületünkben is érvényesül a párt vezető szerepe. Pártunk VIII.Kongresszusa óta kerületünk kommunistái szilárdan, tudásukhoz mérten mindent megtettek azért, hogy minél.tőretienebbül valósuljon meg kerületünkben is IK a párt politikája. Mindezek ellenére mégis úgy látjuk, hogy a párt belső életét, a.párt vezető szerepének erősítése érdekében fejleszteni kell. A párt vezető szerepét minden területen, nap- mint nap meg kell újítani és a növekvő követelményekhez kell igazítani. Ennek érdekében elvileg kell tisztázni a párton belül, ^ P Hogy mit jelent a párt vezető szerepe és hogyan érvényesül. A Központi Bizottság kongresszusi irányelvei szellemében a párt vezető szerepe társadalmilag abban jut kifejezésre: a párt kidolgozza a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeit szolgáló politikát. E politika megvalósítását igényli a proletárdiktatúra valamennyi szervétől. A kormánytól, az államhatalom helyi szerveitől, a minisztériumoktól, vállalatok, intézmények vezetőitől ; 1 ós dolgozóitól egyaránt. A párt a helyes politikára támaszkodva elemzi és kidolgozza a gazdasági, társadalmi fejlődés főbb irányát ós megjelöli a célokat. Népgazdaság ötéves tervei, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a szocializmus alapjainak le( rakása stb, A párt határozza meg a politika végrehajtása érdekéiben a különböző társadalmi, állami, gazdasági szervek.feladatait, mozgósítja a tömegeket e politika megvalósítására, /. j 1 r | i ■' Wm '