Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1966-09-22

*** jl m á­segítségével színvonalas előadókat tudtak biztosítani. Pártnap­­jRjB jaink látogatottak. A dolgozók többsége Örömei és érdeklődőén vesz részt ezeken a rendezvényeken. Színvonalasabbá, tartalna­­^^^B sabbá vált,az egyes párttagok politikai nevelő felvilágositó B B munkája is. Ez mindenekelőtt annak a következménye, hogy az ■B utóbbi időben - különösen a Politikai Bizottság, 1965. júniusi laBB határozata óta - javult a párttagok informálása, Mig a párt legfelső szerveinek tájékoztató munkájában jelentős az előre-, haladás, nem mondható ugyanez el a helyi tájékoztató munkáról. A párttagok tájlkoztatásával kapcsolatos jogos bírálatok közé gyakran keveredik indokolatlan igény is. Sokszor "felülről" reklamálnak tájékoztatást olyan kérdésekben, - melyeket már koráb­ban már megkaptak, vagy amiket nem a felső vezetéstől, hanen ij a helyi vezetéstől igényelhetnek. Mindenképpen helytelen - pedig gyakran tapasztalható - a politikai kiállás állásfoglalás agi­táció elől való kitérés azzal.a kifogással, hogy nen rendelkez­nek megfelelő tájékoztatással. A cárt tömegre ölitikaira munkáját segítő tényezők között jelentős szerepet tölt be a munkásőrség; is. A munkásőrségben végzett pártmunka jellege fennállásának lo éve alatt sokat vál­tozott. Ennek a fegyveres testületnek a mai viszonyok között nem annyira az osztályellenség fegyveres ellenállásának a letö­­' rése, hanetí. inkább a közrend védelem és a tönegpölitikai nunka a feladata. A munkásőrök, akik közül sokan már lo éve vállalják . I ós végzik önzetlenül ezt a fontos és felelősségteljes pártneg­bizatást, nagy társadalmi megbecsülésnek örvendenek. Szavaiknak súlya van a pártszervezetekben ,ós a párton kívüliek között is. Jobban kell támaszkodni pártszervezeteinknek a tömegpolitikai munkában is ezekre a kipróbált kommunista harcosokra. A párt politikájának a pártonkivüli tömegekkel való elfogadtatásában és végrehajtásában nagy eredményeket értek el . a kerületi tönegszervezetek. Tömegszervezeteink jól kiépültek, megvalósult az a szervezeti keret, mely alkalmas a párt politi­kájának a tömegekhez való eljuttatására, E szervezeteken kérész-81 . © ű 111 *____________________________ H ||

Next

/
Oldalképek
Tartalom