Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1965-03-23

f : ;// ’Y ' ' , 7; ;• y 4 AH bmmmmiwmtV" ■ — .. ■ ■ ' -7 'nwauiMawBuwtgfc»aagK'>-'-78: i- 5 -( í 1- Határozottan kifejezésre juttatták, hogy sikra szállnak azért, hogy szigorúan tartsák meg a testvérpártok közötti viszonynak az 1957-es és az 1960-as értekezleten megállapítótt normáit, valamint, hogy az egyes pártok ne avatkozzanak be más pártok belügyeibe. r f A testvériesség és a barátság légkörében lezajlott találkozót a kommunista világmozgalom tömörítéséért vivott tevékeny harc szelleme hatotta át, A találkozó résztvevői az értekezik során kifejezték szilárd elhatározásukat, hogy minden tőlük telhetőt 3 megtesznek a nemzetközi kommunista mozgalom tömörítésére és egységének szilárdítására. Ezt a szándékot híven tükrözi a kö­zös közlemény, amelyet az értekezletről a testvérpártok kiadtak. Az értekezleten a legalapvetőbb kérdésekben kialakult egységes állásfoglalás mellett azonban több vitakérdés is vetődött fél. I A legalapvetőbb vita az volt, hogy:- | jelenleg időszerű-e egyáltalán hozzáfogni a nemzetközi ér­tekezlet előkészítéséhez, -t - másrészt helyes-e konkrét időpontot megjelölni az értekezlet­re. Ezekben elsősorban az olasz és az angol pártnak voltak fenntartásai. f 0} 7 7 7 • / Ir : 'JhhBH1H99HE&í I ' I . ’ ■ Végül is olyan megoldás született, hogy ezt a javaslatot az I f eredetileg tervezettnél bővebb komünikében és általánosabb for­mában jelentetik meg a résztvevő pártok. Ezt a komünikét még a nyilvánpsságra hozatal előtt eljuttatták a 81 párthoz, A kisérő levél felkéri a pártokat, hogy foglaljanak állást a komünikében foglaltakról ós véleményükről a nekik megfelelő módon tájékoz­tassák a többi pártot. A kísérőlevél időpontot nem jelöl meg } a szélesebbkörü tanácskozás összehívására vonatkozóan. » - I • > ' « . í § Ív b ' I I 1 7 • / [ ___________ t _ ■ i ' I

Next

/
Oldalképek
Tartalom