Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1964-03-03

Kónya elvtársiig: Több szempont szerint készül a kerületi költ­ségvetés.' így az egy-ik a villanyvilági tás megoldása is szem­pont. Hiányolja, hogy van még iskola, áiol olyan rossz a vilá­gítás, hogy a gyerekek sötétben mennek haza az utcán. Javasolja, hogy a Marcibányi téri épitéssel oldják meg a gyere­kek sport és játszó igényeit is, amihez a.szükséges széles utak és parkok is qiegvalósitást nyerjenek, pl. futóversenyre alkalmas hely, stb. v Ahol jelenleg épitik az iskola megnagyobbitását, kifogásolja, hogy főútvonalra ópitünk iskolát.1 Slinger elvtárs: a tájékoztatóval kapcsolatban javasolja: T. Nem messze tőlük van egy nagyon régi épület ami elhanyagolt. Ha ezt nem hozzák rendbe időben esetleg súlyos következményei lehetnek, mivel i^en rossz állapotban van. De ennél meg kellene nézni annak lehetőségét, hogy esetleg felhasználnák ezt az épületet. 2./ A Vöröshadsereg útja 138 sz. alatti részen van egy félbe­­^ maradt terület, amit esetleg szántén hasznosítani lehetne, valami központi sport.épületnek lehetne használni. Kéri, hogy ezeket vizsgálják meg. Pásztor elvtárs: Az eddigiekből úgy értelmezte? hogy kultúr­otthon vagy sporttelep legyen. így felvetni a kérdést nem/ helyes. De azt sem, mint ahogy egyik elvtárs megjegyezte, hogy milyen klubcsapata van a kerületnek, melyik osztályba tartozik, s&b. Ezt a kérdést úgy kell nézni, hogy a fiataloknak sport­telepre van szüksége, a kultúrát és a sportot nem lehet egymás­tól elválasztani. Azonkivül nagyon kevés a sporttelep, tehát nem mondhatunk le róla olyan könnyen Igaz az, hogy a Marcibányi téren a helyzet tarthatatlan^ de egy másik pálya épitését nem fogadhatjuk el helyette. Tehat az a.helyes, ha a kultúrotthon és a sport pálya kérdését is nézzük, mindkét érdeket szem előtt tairtva. C' Hunyadi elvtárs: Ezt a vitát az fogja eldönteni, hogy melyik szemlelet fog győzni. Mert kétfelé szemlélet van. Van aki a sport mellett, van aki mH±±«k ellene van. Maga részéről is helyesli, hogy a sport pályákat ne csökkentsük, figyelembevéve a középiskolák igényét. így nem helyes szempont az sem, hogy hányán vesznek részt egy sportraérkőzésen. A §anz Villamossági Müvek nem tud erre megfelelő pénzösszeget biztosítani, ugyan­­r akkor a helyiipar hajlandó erre áldozni, akkor ettől ne zár­kózzunk el. Ezután beszél arról, hogy a város fejlesztési tervében a Budai Apolló helye ki volt jelölve, mivel ez sokkal centrálisabb helyen van. Ez népgazdasági szempont amit figyelembe kell venni. Aznanyágiakért aggódik, úgy látja, hogy mindjobban zsugorodik össze, hová fog ez vezetni. A lőtér sokkal jobban zavarja a lakosságot, mint a sportpálya. Eáetleg a sportpálya is megmarad és a kulturház is felépül, ^ egy ilyen.kompromisszumos megoldást kell találni. í r I I ~aam — ti , -**' - ■ . •' ; i " - 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom