Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1961-09-22
. — -I . . . Íl V JPSm,- 11 -i * ) tatta a GMT munkáját ós vezetőjét no gválto ztatta. A Pártbizottság j GMT-nak arra kell törekednihogy a kisebb üzemekben is segítsen kialakítani ilyen kollektívákat• Ezen kivül a kerület iparunk közeli változása niatt is többet kell foglalkozni a holyiipari és a szövetkezeti üzeni okkcl is* A teraolósi mozgalmak •területén segítséget adott az, hogy a VB a közelmúltban megvizsgálta a kerületi szocialista brigádnozgalon helyzetét-* Megállapította, hogy a szocialista nunkabrigád mozgalom úgy létszámában, mint tartalmilag jó irányban fejlődik. Kerületünkben 85 szocialista cinért küzdő brigád van 793 fővel. 26 szocialista cinét elnyert brigádot tartunk nyilván 256 fővel. Hiányosságként merült fel, hogy a szocialista munkaversenyt leszükitették általában csal: a szocialista brigádnozgalonmal való foglalkozásra. Ez azért is helytelen volt, mert a szocialista brigádokban dolgozók csak kisebb hányada a kerület össz dolgozóinál:, I illetve a nunkaversonyben résztvevőknek. Az egyéni és párosversenyék, ahol a dolgozók alkotó lendülete és kezdeményezése legjobban érvényesülhet nem jellemzőek még ma som kerületünkben. | A szeptemberi határozatok eddigi végrehajtásában nagy szerepe volt a párttagságnak. E határozatokat - do különösen a norhahelyzéttcl kapcsolatos határozatot - taggyűléseken, csoportos beszélgetéseken, 'aktiválton, ismerték' neg a kommunisták. A határozat nem kellő megértéséből eredet, I ffiogy a fizikai dolgozó'kommunisták között sok holyon várakozó, bizonytalan álláspont alakult ki, melyet az akkori taggyűlések is igazolnak. Ennél: kialakulását elősegítettél: a különböző töncghangulatok, melyek a régi mechanikus nornarendezéssel függtek össze. A határozat lényegét - hogy nem a bérok csökkentése, hanem a termelékenység fokozása a fő t cél - csal: később sikerült megértetni-a kommunistákkal is. Ez hiziorrrt totta azt, hogy a normarendezési kampány különösebb politikai megrázkódtatás nélkül bonyolódott le. A kommunisták további feladatai közé tartozik, hogy a- normák rendszeres nyilvántartásának, módosításánál: szükségességét is megértessék a tömegekkel és áttörjék a sol: helyen ( még noglóvő visszatartást. I I | 4 v. ' -/• . 0. • ’ ffta. > • / : . - 7 0 . . Árt •