Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1960-12

| 1 ' r*® 1 ■ -.. ■/mmmm tmaamsta'Ké * - 16 -> A francia párt volt, amelyben nevelődtek azok az :frikai né c ek, 4 akik ma Afrikában a leghaladóbb erőknek az élén állnak• Tehát mig az BNSZ-ben a haladó erők előtt nemzetközi tekintélyt igyekezett magának szerezni a jugoszláv rovizionizmus azzal, hogy Belgium és de Gaulle ellen, valamint a gyarmatosítás ellen kiállt, őzt köve­tően nyomban az afrikai népek fejlődésének egyik főerőforrását, a francia pártot igyekezett kritikájával denunciálni• De mindezzel további tervük is volt. Annak, hogy Sékou Touré most a napokban Betarádban járt,.nagy hsitóriája van, és annak, hogy Ő nemcsak Belgrádba ment el, hanem Szófiába is, annak az Ő bölcsességében, s a nemzetközi élet tényezőihez való helyes viszonyulásában van a helyes magyarázata. Olyan időben jött el Afrikából, amikor Kongó­ban valóban -'let-halál harc folyik a yarmatositók és azok ellen­ségei között* És eljött Európába. Egyrészt miért? Azért, mert Tito tulajdonképpen részt szeretett volna/a Casablancái értekezleten. Tito,- jugoszláv reviziontavék i egész elvbeli szere lésükkel élére szerettek volna kerülni az u p-nevezett biok. :on kivüli orszá­goknak. Es azt a nemzetközi szerepet akarják raapukáik ta ényelni, hogy mint a harmadik,erőnek fővezére, a nemzetközi élet alakuló—' sóhoz riozzász>pjénak.Ss mi adós az .ázsiaiaknak, afrikaiaknak aem tet­szik. Ők komolyan veszik, ho y Afriké az afrikaiaké, é-s nemcsak az amerikaiakat nem szeretik,- a szocialista országokat, se szeretnek, ha azzal az igénnyel lépnének oct fel, hogy majd ők viszik az f­­rikáiak harcát. Ezért is helyes volt a .aeovjot-csehszlovak döntés, amiről beszéltem. Jugoszláviától sün veszik szívesen, ha azok az 8 harcuknak c fővezérei akarna!.: lenni. Ebboi a gyarmatosítók magú­­tartását látják magukkal szemben, mintha ok nem lennének elé: na' y- Ipruak ahhoz a, harchoz, amelyet ők vivnak.. Az ilyen sérti őket• És állitólag volt is Valamelyik arab diplomatának olyan me jegy­zése, „hogy* a ju szlávok arababbaknak képzelik magukat az .arabok­nál. És az EMSZ-viták alatt a New York Timos-ban megjelent egy cikk - Belarádban keltezték, és a cikk azt irta, hogy annyit be­szélnek Afrikáról Betarádban és annyit írnek a belgrádi lapok Af­rikáról,. hogy az ember itt Be leprádban teljesen el is felejti, hogy [ európai ország fővárosában von. Sékou -Touré bel vádi utazásának ilyen háttere is van, hogy ebben a helyzetben egyrészt kárpótolni kellett Titót nzért, ho ~:y nem mert Oasablan cába, másrészt megmagyarázni azt, V‘gy*Ázsia az ázsiaiaké, Afrika az afrikaiaké• Viszont, hogy Szófiába is el­ment, annak az a magyarázat;'hogy nem akarja azt a látszatot kel­teni, mintha az- afrikai országok a szocialista tábor rovására Ju­­, go szlávié, iránt valamilyen különös figyelmet akarnának fordítani. Ezek: a rgcoo'tközi harcban lényeges szerep* játszó blokkon kivüli oiszág^k#', az ázsiai-afrikai csoportnak az„antiimporiaíista jellegét kell fokoznunk. Egész nemzetközi politikánknak velük kapcsolatban ez a lényege. A harmadik főerő, az USA. En itt nagyon röviden s.eset­nék csak húrom, dolgot megemlíteni. fe egyik: az USA, az Egyesült Államok presztízsének n, süllyedése. Elvtársak! az EFSZ-közgyülés r.l tt volt az Egy. sült Államok elnökválasztási vitája. A vita fő­témája ez volt, hogy süllyedt .-e az Egyesült Államok rosztizse va-°.y nem. És Kennedy azt ke;\iselto, ho y az Egye sült Államok p- esz­tizso az elmúlt 15 év alatt ;rendkivdl:l mértékben alább szállt. Einenho ,..r *éö‘ maion tagadba. /venni I ' 3 ' \ J___ _ - ■ ?.

Next

/
Oldalképek
Tartalom