Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1958-06-26

gswsaasssia 'tmmmmutmamauimu; P"» * - 22 -óéira szűknek bizonyulnak /;2o fős tanulócsoportok:/. Az itt működő 8 tanulócsoport elhelyezését az Áldás u«l, ás az Ady E. u.3. sz, alatti iskoláiban való átcsoportosításuk utján oldjuk meg* A megszűnő „iskola helyén mód nyilik majd egy 4 csoportos ovoda létesítésére, mely intézmény o környéken szükségesnek lát szik. Lényegesebb beruházási munkáink mellett nem téveszthetjük szem olől a meglévő intézmények további üzemeltetéséhez szükséges feladatok elvégzését sem, /rKisebb mérvű fejlesztések, felújí­tások, stb,:/ E célok elérése érdekében az év folyamán közöl 2,4 millió' Ft.-ot irányoztunk elő háztartási költségvetésünkben, valamint községiéjlesztási alapunkból, A fent említett fedezet „terhére egyrészt befejezzük a múlt évről áthúzódó munkákat, más­részt pedig uj feladatokat oldunk meg. Oktatási intézményeinkkel kapcsolatos tervezett célkitűzéseink a következők: A Hóvirág nevelőotthon részleges tatarozása ez évben halasztha­tatlan toendőnk. Az épület tatarozás! munkáit a II, félév folya­mán kívánjuk elvégezni és arra: 1o2,3do Ft.- ^ ot irányoztunk elő. /jKöltságvatásből; loo,ooo Ft,, községiéj- ^ lesztési alapból; 2,3oo Ft,, saját lebo­nyolít ásban* :/ A Bolyai u,15. sz, alatti ovoda épülete a rossz talaj-viszonyok miatt süllyed. Az épület további süllyedése életveszélyt jelent­het, igy fontos, hogy mielőbb meggátoljuk azt, Az épület alá­­falazási munkáit a II, félévben tervezzük végrehajtani ás arra: ot fordítunk majd. /jKöltságvetásből, saját lebonyoíinasbanI:/ Tantermeink számának szaporítása érdekében /j 6 tanterem :/ ter­vezzük az Ötvös J.u.-i általános iskola helyreállítását, melyet a közelmúltban kellett benárni, annak életveszélyesságe miatt. A helyreállítási munkát a II, félévben végezzük ol ás arra: 2r;o,ooo Ft.­ot fordítunk, /jKöltságvetásből, saját lebonyolításban#:/ ^ A Kossuth L.u.-ban lévő általános iskola a felújítási teretek elégtelensége miatt évek ótar tatarozás nélkül maradt. Az álta­lános iskola teljes tatarozását ez évben feltétlen el kell vé­geznünk, hogy a további állagromlásnak elejét vegyük^ A Ill.n, év folyamán kivitelezésre kerülő munkára: loo,ooo Ft0-ot irányoztunk elő, /jKöltságvetásből, saját lebonyolításban,:/ Általános iskoláinkban ás óvodáinkban az oktatásra szolgáló helyiségek kihasználtság! foka igen magas. Ennek velejárója az, hogy különféle berendezések ás felszerelések erősebb használat­nak vannak kitéve, mint rendes körülmények között, Fokozottan gondoskodnunk kell ezért arról, hogy az elhasználódott berende­zéseket kicseréljük, a hibásakat pedig felújítsuk. Tervezzük ezért, hogy 17 általános iskolánk ás lo óvodánk részére külön­féle bútorokat ás felszereléseket szerzünk be az év folyamán. E lényeges feladat elvégzésére? 794,loo Ft.­ot irányoztunk elő. /sKöltságvotásl.ől? 61o,ooo Ft0, községiojlosztési alap­ból: 104,loo Ft.-ot, saját lebonyolításba nus/ ZíÉpPtD Á JVj 1 ' . -4. . .'.7, 7:'7;' I U I - ~ : ___________________ I ■ ------- —-----------------­­' ■■ i ■ " - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom