Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1989-08-25
Az MSZMP programnyilatkozata TERVEZET A 80-as évek végének történelmi fordulópontján hazánk politikai lehetőségei gyökeresen megváltoztak. Módunk nyílik a nemzeti érdekeinket érvényesítő új politikára, a szocializmus új modelljének kialakítására. Az MSZMP évtizedek óta — hol nyíltan, hol búvópatakként — létező reformerői felülkerekedtek és megnyitották az utat az államszocializmusból a demokratikus szocializmusba való békés átmenethez. E kezdeményezésnek köszönhető, hogy Magyarország többpártrendszerre épülő jogállam lesz, &hol a hatalom forrása a nép szabad választásokon kifejeződő akarata, s a nemzet ellenőrizheti a hatalom működését. I. Fordulóponton 1 Pártunk legfőbb célja a békés, fo- net a demokratikus szocializmusba el• kozatos átmenet a demokratikus kerülhetetlenné vált. szocializmusba. Így kerülhetjük el a Q Modellváltásra kényszerít az is, válság mélyülését, s így teremthetjük O. hogy hazánknak — mint a többi meg a nemzeti megújulás és a világ- közepesen vagy kevéssé fejlett országfejlődéshez való felzárkózás feltété- nak _ sorsdöntő kihívással kell szemleit. Demokratizálási törekvéseink benéznie. A világban a tudomány, a nemcsak a körülmények kényszeréből szellemi teljesítmény, az újítás vált a fakadnak. A válságból kivezető utat növekedés motorjává, a jólét meghacsak a társadalom energiáinak felsza- tározójává. A világpiacon való helytbadításával, a nemzet sorsáért felelős- a^s ma alapvetően a termékek és t séget érző erők együttműködésével, s szolgáltatások szellemi tartalmától egyben nyílt versenyével találhatjuk *ü{f. 1 S n ÍAfA óriási kockázatai kifinomult döntési és eg' . pénzügyi rendszert, az információrt Magyarországot az államszocializ- áramlás eddig szokatlan sebességét kömus válságba juttatta. Ez meg- vételik meg. A merészség, a rugalmutatkozik abban, hogy a gazdaság maSság, az önálló gondolkodás, a mateljesítménye elégtelen, egyre inkább gas fokú képzettség a siker meghatáelmarad a világfejlődéstől, a társada- rozó tényezőjévé vált. E kihívás fellom valamennyi rétegében fokozódik készületelenül érte országunkat s a az elégedetlenség és a kormányzó párt modellváltás a világfejlődéshez való iránti bizalom megrendült. Mindez alkalmazkodás szempontjából is hamély erkölcsi válsággal fonódik egybe. laszthatatlan. A válság aláássa a szocializmus meg- A modellváltás társadalmi-gazdavalósításának lehetőségébe vetett hitet sági rendszerünk alapokig hatoló is. A mielőbbi modellváltás, az átme- újraértékelését és átépítését kívánja 7 ] 80 I ' i i