Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1989-07-08

, í] reformok szükségessége mellett. Megfogalmazta, hogy ebben el­kerülhetetlenül szükséges a párt működésének megújítása, mely kötelezően előirja a kerületi pártmozgalom és elsősorban a kerületi Pártbizottság munkájának megújítását. A kerületi Pártbizottság politikai hatása - az adott időszak strukturális körülményei között - egyenetlenül és ellentmon­dásosan érvényesült. Az ellentmondás elsősorban a központi állásfoglalások és a helyi tapasztalatok között feszült, s ebben a helyzetben a testület alapvető célkitűzése a helyi pártmozgalom egységének lehetséges megőrzése volt. Ennek ér­dekében készült az 1988. novemberi Cselekvési Program, amely e helyzeten és a testület munkastílusán kivánt változtatni. Az Országos Pártértekezlet előtt és az azt követő időszakban lezajlott pártviták alapján, Pártbizottságunk 1988 novemberé­ben újrafogalmazta teendőit, kiemelten az értelmiséggel, az ifjúsággal és a területi politikai munkával kapcsolatos fela­datokat, valamint a tájékoztatás korszerűsítésének, a politi­kai nyilvánosság bővítésének és a helyi üzemi, intézményi lapok és tájékoztatók szerkesztőivel való együttműködés ja­vításának feladatait. A párttagsággal való őszinte és nyilt párbeszéd igénye szük­ségessé tette egy, az információs jelentésnél szélesebb fel­fogású, a testület munkájáról, állásfoglalásairól szóló tá­­jékoztatást, elméleti, politikai háttéranyagokat is adó havi tájékoztató megjelentetését. A pártviták alkalmával megfogal­­| mazott igényeknek tettünk eleget a Politikai Fórum-sorozat indításával, a kerületi Kommunisták Klubja megszervezésével. f 11 l S:S; | ^ ____ fa ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom