Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1989-07-08
A cikk és idézetei a saját tapasztalataimat erősitik meg, de ezen túlmenően arra hivják fel a figyelmet, hogy vissza kell térni az eredeti Marxi-Engelsi elmélethez, meg kell azt tisztítani a sokféle torzítástól. Ezen az alapon kell és lehet visszaadni a párttagok hitét. í Az eddigi irányelvek, amelyeket a különböző platformokon, fórumokon megfogalmaztak keveset foglalkoznak az elméleti alapokkal. Javasolom, hogy a pártórtekezlet hivja fel ennek fontosságára a figyelmet, A szocializmus, mint mozgalom ma is nemes célokat szolgál, ezt minden párttag büszkén vállalhatja. Párttagokat említettem, de jogos a kórdós, hogy milyen párttagokra gondolok ? Nyilván egy megújuló, vagy egészen uj párt tagjaira. Ez az uj párt a tudományos szocializmus talaján dolgozza ki és hirdesse meg programját, melynek végső célja a társadalmi egyenlőségre és igazságosságra épülő osztályok nélküli kizsákmányolástól mentes és állam nélküli, önigazgató társadalom felépítése. Ez az uj párt ne deklarálja vezető szerepét, hanem azt vivja ki, váljon arra érdemessé. Sok más egyéb követelményt fogalmaztak már meg, sem ismételni, sem másokat a szólás lehetőségében korlátozni nem szándékozom. Ha úgy Ítélem meg, hogy újat tudok mondani, vagy valamivel nem értek egyet, szólok. i Az ország helyzetéért, vagy a párt állapotáért felelősségemet, mint gazdasági vezető ós párttag (mindig együtt !) abban látom, hogy ha kételyeim voltak vagy más véleményem volt, nem mindig szóltam. ► fa. Köszönöm figyelmüketl !; Wm i r r - 6 -I • fl' I1