Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

p,r... ’ ”* i \- 84 -beszélünk, akkor elsősorban a beruházások mennyiségi növeke­dését tartjuk fontosnak. Nem lebecsülve ennek a fontosságát és jelentőséget, azt gondolom, hogy a jelnlegi időben, különösen fontos, hogy előtérbe kerüljenek a hol és a hogyan kérdések. Ezt támasztja alá az is, hogy az 197o-es években megvalósult ipari beruházások kapacitásainak több mint felén a termékek egyszerű újratermelése valósult meg. Tehát az 197o-es évek magasabb, dinamikusabb felhalmozási rátája nem járt együtt a műszaki megújhodással. Lehetne nagyon sok példát mondani, ami azt bizonyítja, hogy a beruházások mennyiségi növekedésén túl igen fontos, a hogyan, mire költjük kérdése. Abban azonban teljesen egyetérthetünk, hogy a magyar ipar műszaki megújhodása létszükséglet. Erre vonatkozóan is nagyon sok példát lehetne mondani. Engem is egy kicsit zavarba hoz, hogy a KSH elnöke és sokan a KSH-ban dolgozó munkatársak vannak itt, de azért én is hivat­kozom néhány KSH-kiadványra. Egy ilyen legutolsó KSH kiadványban olvashattuk, hogy az ipari termékek rubelrelációban átlagéletkora 12 év. Ez is elég magas. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a dollárrelációban értékesí­tett ipari termékek átlagéletkora 18 év, akkor ez a kép nagyon súlyos helyzetet müat. A dollár relációban az 195o-ban, vagy azelőtt gyártott termékek aránya eléri a 2o %-ot. Azt gondolom, hogy tovább felsorolni, miért van szükség arra, hogy a magyar ipar műszaki megújhodása bekövetkezzék? nem in­dokolt. Egy nagyon fontos dologról azért mé^is szólnék és ez a fontos dolog, az anyag- és az energia takarékosság következetes, a mindennapi életben való megvalósítása. Azt hiszem, hogy az itt ülők, minden foglalkozásban dolgozók tudnának mondani a mindennapokból olyan példákat, amikor sok indokolatlan anyagot, vagy energiát használunk fel. A nemzetközi összehasonlítás képei megrázóan mutatják ki ezt a helyzetet: csak egy konkrét példát szeretnék elmondani: egy magyar csucseszterga lo-2o %-kal súlyosabb affejlett országok csucsesztergáinál. Saját munkaterületemről emlitek példát energia pazarlásra: amikor fél oldalnyit értő javaslatunk, vagy észrevételeink vannak, akkor sokszor lo-2o oldalas előterjesztésben tudjuk csak ezt megfogal­mazni. A magunk háza táján is van mit tenni az anyag- és energia takarékosság megvalósításában. Azt hiszem, megbocsájtják nekem a minisztériumban dolgozó vezetők, hogy ilyen belső titkokat is kifecsegek. A másik nagy kérdéskör, ez a ifjúsággal kapcsolatos^kérdések, az ifjúság megítélése. Tulajdonképpen a pártoíaottság állásfoglalása inspirálta bennem azt, hogy az ifjúsággal kapcsolatban is szót kérjek. Nevezetesen az, hogy a 18. oldalon van egy olyan megfo­galmazás, hogy a pártértekezlet agánlja figyelembe^venni: első, vagy második bek. "Az ifjúság köreben tapasztalható negatív je­lenségekért a KISZ is felelős, nem képes az ifjúság szamára prog­l|fi® ír fm l m _j l — *r ' * ’ V *

Next

/
Oldalképek
Tartalom