Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

öntevékenységet igénylő programjaik kialakításában. Hozzászólásomban kerülni kívántam az esemény, eredmény fel­sorolásokat, amit ilyen alkalomkor tenni szoktunk. Hisz jó részük a kezünkben lévő dokumentumokból kiolvasható, más­részről, a mi megítélésünk szerint a kerületi Pártbizottság­gal, pártszervezetekkel kapcsolatunk olyan élő és rendsze­res, hogy pontosan látják az elmult öv évben elért eredmé­nyeinket, ismerik gyengéinket. A hozzászólásom ugyancsak nem foglalkozott olyan aktuális kérdésekkel, amelyek a hozzászólások, viták során elég élesen felmerültek, úgy érzékelem, a dokumentumokból is kiolvasha­tó, hogy kellő hangsúlyt kaptak ezek a kérdések és többsé­gük megoldása jelen helyzetben meghaladja egy kerület erőfor-Í rását. Befejezésül az itt ülő kommunistáktól azt kérném, hogy to­vábbra is segítsék az adott területen az ifjukommunistak munkáját, tevékenységét céljaik megvalósításában. Nyújtsanak erkölcsi támaszt az ifjúsági mozgalmi vezetőknek feladataik végrehajtásában, közös céljaink eléréséért! Hozzászólásomat befejezve pártértekezlet elé beterjesztett dokumentumokat elfogadom és elfogadásra javaslom. Az értekezletnek további jó munkát kívánok! Köszönöm. {'■ ./„rt-"rt ! -.'rttetof i tó titeV í'te; 'tiv 0 7: ■ *í • i ífiS; • • rttete#£’:.'€ : 0*, 'fiú ‘' !/•/ / V í"4 , " . .' . . . tó-rt7v7.> . '* ... ' tó . ' !,'te’V;Í! • - - *. . * ‘ . itetote/ te * ífte &&& , I ' 7 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom